2006. június. 27. 06:43 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 27. 06:46 Világ

Fejkendővita már Bulgáriában is

Néhány más európai ország után a moszlim fejkendő iskolai viselete immár Bulgáriában is vitát okoz.

A jelentős muzulmán kisebbséggel rendelkező ország délkeleti részén lévő Szmoljan település közgazdasági középiskolájában egy tanárnő felszólított két diáklányt, hogy az iskolában vegyék le fejkendőjüket, mire a két tanuló panaszt emelt a hátrányos megkülönböztetés elleni állami hivatalnál. 

Daniel Vulcsev oktatási miniszter védelmébe vette a tanárnő eljárását, mert - mint mondta - Bulgáriában "világi alapokon álló iskolai képzés folyik", s e ennek megfelelően a tanulók a nem vallási oktatási intézményekben nem viselhetnek sem fátylat, sem más vallási szimbólumot. Erre vonatkozó kifejezett tilalom azonban sem az alsó, sem a felső fokú oktatási intézményekre vonatkozóan nincs - hangoztatta a miniszter, majd kijelentette: azért tartja mégis helyesnek a tanárnő magatartását, mert a két diáklány fejkendője nem tartozik az adott iskolában rendszeresített egyenöltözékhez, így a kendők feszültséget kelthettek volna a 700 tanulót oktató iskola nem muzulmán növendékei körében.

A 7,7 milliós Bulgária minden tizedik lakója a török etnikumú muzulmán kisebbséghez tartozik, de a túlnyomó többség ortodox keresztény.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.