2006. március. 22. 08:45 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 22. 08:47 Világ

Az oroszok védenék az atomsorompó-egyezményt

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint meg kell óvni az atomsorompó-egyezményt.

Az iráni nukleáris ambíciók okozta nemzetközi válság megoldására tett erőfeszítések középpontjában az atomsorompó-egyezmény megóvásának kell állnia - jelentette ki szerdán Pekingben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov, aki Vlagyimir Putyin orosz elnököt kísérte el kínai látogatására, úgy vélekedett, hogy az 1968-ban megkötött atomsorompó-egyezmény által létrehozott biztonsági rendszert meg kell menteni a széthullástól, de ennek érdekében javítani kell rajta.

Oroszország és Kína, az ENSZ Biztonsági Tanácsának két állandó tagja, egyelőre akadályozza a testületnek azt a határozattervezetét, amely felszólítaná Iránt: állítsa le nukleáris kutatásait, amelyek a nyugati államok szerint atomfegyver gyártását szolgálják. Moszkva és Peking egyaránt attól tart, hogy az esetleges ENSZ-szankciók arra vezetnék Iránt, hogy megszakítsa kapcsolatait a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), és a jövőben megakadályozzon minden nemzetközi ellenőrzést nukleáris komplexumaiban.

A kínai külügyminisztérium szóvivője kedden bejelentette: Kína támogatja azt a kompromisszumos orosz javaslatot, mely lehetővé tenné Irán számára, hogy olyan nukleáris üzemanyagot használjon, amelyet egy oroszországi, nemzetközileg ellenőrzött erőműben dúsítanak.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.