2006. január. 08. 13:06 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 08. 14:48 Világ

Szigorúbb feltételeket szabnak a németek a bevándorlóknak

A német kormány a bevándorlási törvény szigorítását kezdeményezi - erősítette meg a belügyminisztérium a Der Spiegel folyóirat erről szóló jelentését. A németországi török közösség vezetője alkotmányjogi kifogásokat fogalmazott meg a törvény tervezett szigorításával szemben.

A szigorítás értelmében egy bevándorló házastársa csak akkor kaphat tartózkodási engedélyt családegyesítés címén, ha betöltötte már a 21. életévét. A kormány szerint ez az intézkedés azt a célt szolgálja, hogy elejét vegyék a kényszerházasságoknak A belügyminisztérium szerint tizenegy európai uniós irányelv is kötelezi a kormányt ezekre az intézkedésekre. Az európai integrációs szervezet ugyanis egységesíteni kívánja a tagállamok bevándorlással kapcsolatos jogrendjének központi elemeit. Mivel néhány irányelv valóra váltásának határideje már ősszel lejár, nyárig el kellene fogadni a tervezett törvénymódosítást - hangsúlyozta a minsiztérium.

Amennyiben családegyesítés címén kérnek tartózkodási engedélyt a Németországban élő külföldi házastársa számára, a tervezet szerint azt is meg kell majd vizsgálni, hogy nem látszatházasságról van-e szó, ha bizonyítható, hogy igen, akkor kifejezetten tilos lesz az engedély kiadása. Ezzel a szigorítással a kormány indoklása szerint a prostitúcióra kényszerítést próbálják akadályozni.

A tartózkodási engedélyért folyamodó bevándorlók az illetékes hatóság kívánságára kötelesek lesznek digitális fényképet benyújtani magukról. Ezeket a fényképeket az országban élő külföldiek központi nyilvántartásában őrzik majd, és a rendőrség, valamint az igazságügyi szervek online hozzáférést kapnak ehhez az adattárhoz, hogy könnyebb legyen számukra a kérelmezők azonosítása.

A németországi török közösség elnöke, Kenan Kolat szerint a korhatár 21 évre emelése nem akadályozza meg a kényszerházasságok intézményét, ellenben akadálya lesz a családegyesítésre vonatkozó alkotmányos jog érvényesülésének. A kényszerházasság intézménye ellen nem a törvény szigorításával, hanem széles körű társadalmi vitával lehet fellépni - mondta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.