2006. január. 05. 14:26 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 05. 14:50 Világ

Összeomlott egy épület Mekkában, 23 ember meghalt

Összedőlt egy ötemeletes mekkai szálloda csütörtökön az iszlám szent helyek kapujánál, 23 ember halálát és több mint nyolcvan sérülését okozta a haddzsra készülő több százezer fős zarándoktömegből - közölték szaúdi biztonsági tisztségviselők.

Az al-Dzsazíra pánarab műholdas televízió 24 halálos áldozatról tud. A tévé szerint a Luluát al-Heir nevű szálloda omlott össze, míg a hatóságok azt közölték, hogy az al-Gáza hotel. A szálló hatvan méterre van a Béke Kapujánál lévő nagymecsettől.

Abderrahmane Ghoul, egy dél-franciaországi muzulmán szervezet elnöke, aki szintén zarándokként a helyszínen tartózkodik, megerősítette az áldozatszámot, mondván, látta a 23 holttestet. Ő úgy tudta, hogy a balesetet épülettűz idézte elő. A hatóságok szerint a halálos áldozatok legtöbbje arab - egyiptomi, tunéziai, egyesült arab emírségekbeli.

Több millió zarándokot várnak az iszlám világ legnagyobb zarándoklatára. Hétfőn lesz az ünnep csúcspontja, a négynapos böjt. A mekkai zarándokok száma az elmúlt 15 évben a 11-szeresére nőtt. Ez idő alatt a szaúdi kormány több milliárd dollárt költött az ottani infrastruktúra fejlesztésére. Ennek ellenére több tragédia is történt az utóbbi években: a legsúlyosabb 1990-ben, amikor 1426 zarándokot tapostak halálra.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.