Celine Isker, az egyik szemtanú © hvg.hu

„Biztonsági okokból ezen a vonalon bármikor megszakadhat az utazás” – figyelmeztet a buszmegálló paravánjára függesztett nyomtatvány a Párizs keleti peremén található Bobignyban, ahol szerda délelőtt buszra szálltunk, hogy a világsajtóban a kijárási tilalmáról ismertté vált Raincyn keresztül eljussunk Clichy-sous-Boisba. Ebben a Párizstól észak-keletre fekvő városkában égett halálra október 27-én két kamasz, akik állítólag a rendőrség elől menekültek, és akiknek tragédiája a franciaországi zavargások gyújtópontjának bizonyult.

Clichy-sous-Bois-ba vezető utunk nagyrészt rendezett, békésnek tűnő kertvárosokon keresztül vezet, a néha feltűnő lakótelepek sem mutatnak borzalmas látványt, ezért már-már kezdtünk elbizonytalanodni, „jó helyen” járunk-e.

Kételyünket egy totálisan kiégett és összedőlt hatalmas épület (feltehetőleg egy tornacsarnok) oszlatta el, amelyre Clichy-sous-Bois határában figyeltünk fel. A buszról Clichy-sous-Bois és a szintén gyújtogatások áldozatává lett Montfermeil határán szálltunk le, ahol egy, a két települést összekötő paneldzsungel terül el. A kedden általunk meglátogatott, Párizstól északra fekvő Sarcelles lakótelepeihez képest feltűnően rosszabb állapotban lévő, négytől tizenöt emeletes épületek tornyosultak a szemünk előtt. Az egyik parkolóban egy kiégett fülkéjű teherautó állt, a panelek némelyikét óriási lángnyomok borították. Betört ablakok, szétvert köztéri bútorok, kosz, lerobbant autók és szemét mindenütt.

Lehúzott rólók

Munka közben

A tudósítás hátteréről, szerzőiről a hvg.hu blogján olvashat. Kattintson!

A panelrengeteg takarásában a dzsumbuj „bevásárlóközpontja” üzemel: furgonokból kipakolva, használt, kétes eredetű vagy hamisított termékpalettával seftelnek a helyi kereskedők - hasonló zsibvásárral egyébként Sarcelles-ben is találkoztunk. Az itt élők közül sokan franciául sem tudnak, legalábbis ezt tapasztaltuk, amikor a helyi eseményekről érdeklődtünk.

Bár a helyiek szerint az utóbbi napokban enyhült az éjszakai erőszak, a boltok nagy része nappal is zárva van, a lakótelepektől pár száz méterre odébb is csak elvétve találtunk nyitva lévő üzleteket. Rendőrökkel legalább két órás ottlétünk alatt egyszer sem találkoztunk, mindössze egy tűzoltóautóval. Egy helyi lakos mindenesetre biztosított minket: vannak itt rendőrök és szoktak járőrözni is.

Clichy-sous-Bois-ból a szomszédos Raincybe buszoztunk vissza. A két település közti kontraszt leírhatatlan. Raincy ápolt, rendezett kertváros, az üzletek nyitva vannak. Mégis itt rendelt el a város vezetője először kijárási tilalmat, este 10-től reggel 7-ig. „Erre az egészre a Clichy-sous-Boisban és a Montfermeilben zajló események miatt volt szükség, de a tilalom csak a 16 éven aluliakra vonatkozik” – mondja egy bolti eladó, aki szerint amúgy Raincy teljesen békés életet él, csak a polgármester félt, hogy Clichy-sous-Bois eseményei az ő városára is „hatással lesznek”. „Preventív intézkedés ez” – teszi hozzá, mi pedig visszabuszozunk Bobignybe, egyenesen a bíróságra, ahová az utóbbi napokban a zavargások miatt tömegével állították elő fiatalokat.

Találkozás egy szemtanúval

A bíróság épülete előtt megpillantunk egy asszonyt, aki éppen azt magyarázza egy férfinak, mi merre található a több épületből álló komplexumban. Ha már ennyire ismerős itt, megszólítjuk. Szerencsénk van. Megtudjuk, a hölgy neve Celine Isker, foglalkozását tekintve fuvaros, és nem véletlenül ismeri ilyen jól a bíróságot.

„Clichy-sous-Bois-ban lakom, ráadásul annak a trafóháznak a szomszédságában, ahol a szerencsétlen gyerekek meghaltak. Mivel a tragédia egyik szemtanúja voltam, az áldozatok ügyvédje megkért, tanúskodjam a bíróságon arról, mit láttam akkor” – meséli Isker. „Láttam, ahogy a kölykök a trafóház betonfalán átugrottak.  A rendőrök azt állítják, nem üldözték őket. Nem tudom, igazat mondanak-e, mivel tisztán láttam, hogy ekkortájt rendőrautók köröztek azon a környéken, hangjelzés nélkül, de bekapcsolt villogóval.”

A nő elmondása szerint a srácok három órán keresztül a trafóházban voltak, s csak aztán szedték ki őket. Arra a kérdésünkre, hogy a rendőrök hogyan viszonyulnak Clichy-sous-Bois csellengő gyermekeihez, lakonikusan válaszol: agresszívan.  

Kiégett teherautó © hvg.hu

A bíróságnál nemcsak Iskerrel, hanem egy három fős francia tévéstábbal is összefutunk. Mikor meghallják, hogy Magyarországról jöttünk, egyikük vigyorogva közli: „Szárkozi is magyar”. Mi pedig felvilágosítjuk őket, hogyan ejtik a belügyminiszter (Nicolas Sarkozy) nevét magyarul. Hálából elárulják: fotózni nem lehet a bíróság épületén belül, de egész nyugodtan menjünk be. Így is teszünk.

A zavargások miatt éjszakába nyúlóan folynak tárgyalások, a többi, konfliktusos előváros bíróságához hasonlóan itt sem ritka, hogy hajnali egykor még ítélkeznek – tudjuk meg az alkalmazottaktól. Van, akire letöltendő, másokra felfüggesztett börtönbüntetést mérnek, de az sem ritka, hogy szabadon engedik a vádlottakat, akik zöme kis- vagy fiatalkorú. Bár, állítják, „huszonévesekből is jó néhány van itt”. Megtudjuk, voltak olyan, elővárosban élő kamaszok is, akik azért kerültek bíróság elé, mert internetes naplóikban lázadásra buzdították olvasóikat. Őket végül szabadon engedték. 

Nem messze a bíróságtól Sarkozy-ellenes aktivisták osztogatnak szórólapokat, egy aznap esti kormányellenes tüntetésre invitálva a járókelőket. „Követeljük, hogy mondjon le a belügyminiszter, és azonnal vonják vissza a kijárási tilalomra vonatkozó intézkedéseket” – mondja a magát muszlimnak valló aktivista lány, aki kissé durcás lesz, miután jelezzük neki, hogy tudtunkkal Bobignyben nincs kijárási tilalom. „De még lehet” – replikázik.

Késő esti gettóvizit

Már sötétedik, amikor észak-párizsi szálláshelyünkről Saint-Denisbe indulunk, hogy saját szemünkkel lássuk, milyen változás áll be a nappali, „rendőrmentes”, állapotokhoz képest késő este a zavargások sújtotta északi elővárosban. A Párizsból Saint-Denis irányába tartó vasúti kocsikat este már tucatnyi rendőr ellenőrzi, a településre érve pedig azzal szembesülünk, hogy a központban, a városháza és a bazilika előtti téren egymás mögött hat rendőrségi furgon áll, megtömve rendfenntartókkal.

Egy közeli kávézóban megismerkedünk Karima Guermattal, aki az egyik helyi civil szervezet tagja, s megkérjük, autójával vigyen el minket egy kifejezetten veszélyesnek tartott városrészbe, ahová gyalog nem szívesen mennénk. Az asszonynak ez nem okoz gondot, mert – elmondása szerint - Saint-Denis egyik legzűrösebb helyén lakik, bár, mint meséli, a mostani zavargások a belvárosban, illetve ahhoz közel vannak.

Valószínűleg ezt a rendfenntartók is így gondolják. Az alig egy kilométerre arrébb található lakótelepen a házak között több tucatnyi, egy csoportban álló rendőrt pillantunk meg, alig száz méterre odébb, egy parkolóhoz közel pedig szintén rendőrségi furgonok sorakoznak. „A belvároson kívül itt fordulnak elő incidensek, ebben a parkolóban is szép számmal gyújtottak fel autókat, de azokat már másnap elszállították innen” – magyarázza, és mivel már tényleg nagyon későre jár, gyorsan elfuvaroz minket a legközelebbi vasútállomásra, hogy épségben visszatérhessünk a fővárosba.

Dezső András - Folk György / Párizs