A lengyel kormány a szélsőségesek voksaival kalkulál
Jaroslaw Kaczynski lengyel konzervatív pártvezér számít arra, hogy a jövő csütörtökön esedékes parlamenti bizalmi szavazáson a reformellenes radikális kis pártok támogatják pártja kisebbségi kormányát.
A Gazeta Wyborcza című varsói napilapban arról beszélt Kaczynski, hogy ezeknek a pártoknak – az Andrzej Lepper vezette populista Önvédelem agrárpártnak, a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligájának és a Lengyel Parasztpártnak – nehéz lesz nemet mondaniuk a konzervatív Jog és Igazsásság (PiS) programjára, mert az számos ponton egybeesik az ő elképzeléseikkel.
Csütörtök este végleg megszakadtak a szeptemberi parlamenti választásokon az első két helyen végzett PiS és az erősen piacpárti jobboldali liberális Polgári Platform (PO) kormányalakítási tárgyalásai.
A két párt eredetileg koalícióra akart lépni egymással, hiszen a 460 tagú alsóházban, vagyis a szejmben 288 mandátumukkal abszolút többségük lett volna. Egyeztetéseik végül is azért fulladtak kudarcba, mert nem tudtak megegyezni a legfontosabb tárcák elosztásában, és fennmaradtak közöttük az ellentétek a gazdaságpolitika irányvonalát illetően is. Így, mint arra már a PO csütörtökön nyilvánosságra hozott közleménye felhívta a figyelmet, a PiS kénytelen lesz a populista pártok támogatását keresni, ha túl akarja élni a bizalmi szavazást.
Lepper közölte: a támogatásért cserében hatalommegosztást kér. Azt várja az új kormánytól, hogy növeli a szociális kiadásokat, újratárgyalja az Európai Unióval a paraszti gazdaságok támogatásának feltételeiről létrejött megállapodást.