Újabb vádat emeltek a Kalapács ellen
Újabb pontokban emeltek vádat Tom DeLay nagyhatalmú texasi republikánus párti politikus ellen. A rámenősségéről ismert Delay a múlt héten mondott le a képviselőházi többségi frakció vezetéséről, amikor választási pénzekkel történt visszaélés címén emeltek vádat ellene.
DeLay a vád szerint az általa alapított Texasiak a Republikánus Többségért akcióbizottság trükkös közreműködésével cégektől gyűjtött pénzzel egyéni jelöltek választási kampányát támogatta, noha azt tiltják a texasi törvények.
Az akcióbizottság úgy kerülte meg a texasi tilalmat, hogy az összegyűjtött 190 ezer dollárt elküldte a Republikánus Párt nemzeti bizottságának (RNC), amely azután ugyanekkora összeggel támogatta a 2002-es helyi törvényhozási választások hét republikánus párti jelöltjének kampányát.
A politikus ellen szerdán egy újabb vádesküdtszék ugyancsak Ronnie Earle (demokrata párti) texasi kerületi ügyész indítványára ugyanazon tényállás alapján pénzmosás és ennek elkövetésére szőtt összeesküvés címén emelt vádat.
A texasi politikust elmarasztalása esetén az első vád - választási visszaélés és elkövetésére szőtt összeesküvés - alapján fél évtől két évig terjedő börtönre ítélhetik, míg az újabb vádpontokban megfogalmazott bűncselekmény a The Washington Post csütörtöki száma szerint akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható.
DeLay ügyvédei szerint Ronnie Earle ügyész azért próbálkozik újabb vádpontokkal a pénzmosást tiltó törvény alapján, mivel a múlt héten emelt vádról kiderítették, hogy nem állhatja meg a helyét, mert a vonatkozó jogszabály csak 2003-ban lépett hatályba. A politikus úgy nyilatkozott, hogy az ügyész elfogult és hivatali visszaélést követ el vele szemben.
Az 58 éves DeLay 21 éve képviselő a kongresszusban és három éve többségi vezető. A szavazásnál a frakcióban vasfegyelmet érvényesítő politikust Kalapácsnak is nevezik. A képviselőház etikai bizottsága tavaly három különböző ügyben is megintette.