Anglia: Biztonsági riadót hirdettek a lutoni repülőtéren
Biztonsági riadót hirdettek a Londontól 50 kilométerre északra fekvő lutoni repülőtéren, a térségben légtérhasználati tilalmat is elrendeltek - közölte szerdán a BBC hírtelevízió. Luton mellett van a brit fővárost kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér egyike.
Előzőleg riadót rendeltek el Lutonban, amely a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér egyike. A bedfordshire-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy rövid időre lezárták a repteret, s az érkező gépeket is más légikikötőbe irányították. A repülőtér a már bejelentett őrizetbe vétel óta ismét üzemel.
A lutoni eseményekkel szinte egy időben a brit rendőrség lezárta a forgalom elől és részlegesen kiürítette a londoni üzleti negyed egyik főutcáját, a Fleet Streetet is, miután gyanús csomagról kaptak bejelentést. A riasztást közép-európai idő szerint délután fél kettő körül kapták, s ennek nyomán a rendőrség egy 75 méteres szakaszon lezárta a Fleet Streetet, s a környéken kiürített több üzletet és lakóházat. A lezárt utcaszakaszon két üres emeletes autóbusz is vesztegelt.
A brit sajtó egykori bástyájaként számon tartott utca 165-ös számú irodaházába a tudósító szerint védősisakban és golyóálló mellényben ment be egy rendőr, s a helyszínre érkezett egy kutyás rendőrcsapat is. Közel fél órával később a rendőrség feloldotta zárlatot és a forgalom ismét elindult a Fleet Streeten.