2005. május. 30. 12:10 Panoráma Utolsó frissítés: 2005. május. 30. 12:16 Világ

Üveg-acél jégvermek Hongkongban

Hongkong több más mellett azzal is hírnevet szerzett magának, hogy ott működnek a világ leghidegebb irodaházai, az üveg-acél toronyépületekben ugyanis túlműködtetik a légkondicionáló berendezéseket – állapította meg egy vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmány.

Hongkongi felhőkarcolók.
Légkondiban világbajnokok
© AP
Az irodahelyiségek többségében 21-22 Celsius fok van, de mértek 17,6 fokot is, ami jócskán elmarad a javasolt 25 foktól. Mei Ng, a szaktanulmány eredményeit közzé tevő A Föld Barátai nevű környezetvédő csoport igazgatója sürgette a munkaadókat, hogy engedjék meg az alkalmazottaknak a nyári évszaknak megfelelő könnyebb ruhák viselését, mert így csökkenteni lehetne a túlzott hűtést. Érvei között az is szerepelt, hogy ha a helyiségekben csak egyetlen fokkal emelik a hőmérsékletet, az máris három százalékkal csökkenti az áramfogyasztást, amelyből a nyári időszakban egész Hongkongot számítva hatvan százalékkal részesednek a légkondicionáló berendezések. A javaslatra egyelőre senki sem reagált, az irodákban pedig továbbra is vacogva dolgoznak az emberek.

Hirdetés