2004. december. 17. 11:07 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 17. 11:11 Világ

A CIA titkos börtönt működtetett Guantánamón

Amerikai lapértesülés szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) saját titkos börtönt működtetett az amerikai haditengerészet guantánamói támaszpontján, hogy ott őrizhessék az al-Kaida terrorszervezet legfontosabb vezetőit.

A The Washington Post című napilap pénteki számában katonai tisztségviselőkre és a titkosszolgálatok volt, illetve jelenlegi ügynökeire hivatkozva azt állította, hogy a CIA tavaly építette a börtönt egy nagyobb létesítményen belül, ahol a védelmi minisztérium a fontosnak számító, "nagyértékű" foglyokat, valamint a bírósági tárgyalásra váró rabokat helyezte el.

Az újság szerint nem tudni, hogy a CIA létesítménye még mindig működik-e. Forrásai azt mondták, hogy Pakisztánban, Nyugat-Afrikában, Jemenben és más országokban letartóztatott személyeket őriztek itt, a legnagyobb titoktartás közepette. Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő, aki az utóbbi hónapokban tett látogatást a Kubában lévő, amerikai fennhatóság alatt álló guantánamói támaszponton, azt mondta, hogy "az emberek folyamatosan jöttek-mentek".

A The Washington Postnak nem sikerült a CIA és a Pentagon illetékeseit megszólaltatni az ügyben. A guantánamói támaszponton több mint ötszáz olyan embert őriznek, akiket az al-Kaida felszámolása és a tálib rendszer megdöntése céljából 2001 őszén indított afganisztáni háborúban, illetve a terrorizmus elleni amerikai hadjárat egyéb különböző akcióiban fogtak el amerikai csapatok. A The Washington Post amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, úgy tudni, hogy a CIA az al-Kaida mintegy három tucat magas rangú vezetőjét fogta el és őrzi egy titkos helyen.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?