2004. december. 10. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 16:05 Világ

Verespatak: eltökélt a beruházó

“A verespataki beruházás nem politikai téma, egyszerűen be kell tartanunk a román és az európai uniós szabályozást, nem pedig örömet szereznünk valamelyik kormánynak” - jelentette ki a Romániában Európa legnagyobb aranybányájának létesítését tervező kanadai cég egyik igazgatója.

A European Voice terjedelmes cikkben ismertette a tervet, különös tekintettel az azzal kapcsolatos környezetvédelmi aggályokra. Adrian Dascalu, a Rosia Montana cég reklámigazgatója arról igyekezett biztosítani az olvasókat, hogy tervük “a lehető legjobb a környezetvédelem és a befektetők számára” egyaránt.

A lap felsorolta a beruházás gazdasági előnyeit, de jelezte a súlyos környezetvédelmi fenntartásokat, sőt azt is, hogy a bánya miatt kétezer embert el kell költöztetni a környékről, és a terv a helyieket is súlyosan megosztja. Mindezt 540 munkahelyért, 300 tonna arany- és 1600 tonna ezüsttartalékért - derült ki a cikkből.

A lap arra is emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtt mekkora környezeti kárt okozott a Nagybánya környéki ausztrál aranykitermelés, amelynek ciánszennyezése súlyosan ártott a Szamos, a Tisza és a Duna állatvilágának, és az ivóvíz minőségét is rontotta. Dascalu elmondta: egész más technológiáról van szó, mint Nagybánya esetében, a cián szintjét például még a vízbe kerülés előtt oly csekélyre csökkentik, hogy alatta marad az uniós előírásokban szereplő küszöbnek.

Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy az uniónak sürgősen döntenie kell arról a szabályozásról, amely tovább csökkenti a ciánszennyezés elfogadható szintjét.

Azzal kapcsolatban is kifejezte aggodalmát a lapnak, hogy túlzott reményeket fűzzenek Nastase kormányfő szeptember 23-i nyilatkozatához, amelyben arról beszélt, hogy nem engedélyezik a termelést. A magyar képviselő rámutatott, hogy ez a nyilatkozat választási időszakban, emellett a román EU-csatlakozási tárgyalások kulcsidőszakában hangzott el.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.