Verespatak: három év múlva indulhat az aranykitermelés
A romániai verespataki részvénytársaság 2007 elején ténylegesen megkezdi az aranyérc felszíni kitermelését Európa legnagyobb aranybányájának négy fontos lelőhelyén.
A lap beszámol arról is, hogy az arany és az ezüst ciánalapú kitermelési technológiát a világ négyszáz bányájában alkalmazzák. Verespatakon a tervek szerint évente 13 millió tonna ércet fejtenek ki, és 550 ezer uncia aranyat és 2,6 millió uncia ezüstöt fognak előállítani.
Egy héttel korábban egy másik bukaresti napilap, a Curierul National emlékeztetett, hogy az időközben RMGC-vé vált Gabriel Resources kanadai cég hat évvel ezelőtt kapta meg a román államtól "az Európában tilos ciánalapú aranykitermelési engedélyt a térségben".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.