2004. február. 24. 08:36 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Szlovákia: zavargás és fosztogatás Tőketerebesen

Háromszáz-négyszáz roma gyűlt össze hétfőn a szlovákiai Tőketerebesen, ahonnan rendbontás miatt a rendőrség kiszorította a tömeget. A szlovák államfő felszólította a kormányt, sürgősen tegyen valamit a legszegényebb rétegek szociális gondjainak megoldására.

Azt követően, hogy a szociális törvények megszigorítása miatt februárban a rászorultak a korábbinál lényegesen kevesebb állami segélyt kapnak, a múlt héten élelmiszerüzleteket kezdtek fosztogatni a romák.



A tőketerebesi romák kora estétől gyülekeztek a város központjában, ahol üvegpalackokkal dobálóztak, és kirakatokban, rendőrautókban tettek kárt. A rendőrség megerősített erőkkel szorította ki a rendbontókat a város peremére.



A hétfő éjfélkor érkezett jelentés szerint az incidensben két rendőr megsebesült, a rendőrség pedig körbevette a három-négyezer romának otthont adó városrészt.



Rudolf Schuster államfő a történtekre reagálva szóvivőjén keresztül jelezte: kedd reggel felszólítja a kormányt, hogy sürgősen tegyen valamit a legszegényebb rétegek szociális gondjainak megoldására, mert az országban a helyzet radikalizálódik. A kérdést a kormány szerdán esedékes ülésén tárgyalja meg. (MTI)
Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.