Első ízben hajtott végre sikeres leszállást egy vadászgép Kína első anyahajóján, a Liaoningen - jelentette az állami média vasárnap reggel.
A harci gép többféle - hajók ellen bevethető - rakétával, levegő-levegő és levegő-föld rakétákkal, valamint nagypontosságú irányított rakétákkal szerelhető fel. A szakértők szerint képességeit tekintve az orosz Szu-33-assal, vagy az amerikai F-18-as vadászgéppel hasonlítható össze. Orosz vádak szerint a kínaiak a J-15-öst a Szu-33 lemásolásából fejlesztették ki.
Kína első repülőgép-hordozójának vázát Ukrajnától vették. Hadrendbe állítása óta legénysége több mint száz kísérleti gyakorlatot hajtottak végre vele. A Liaoning repülőgép-hordozót a kínai hadsereg tesztelésre és kiképzésre kívánja használni. Katonai vezetők részéről korábban többször is elhangzott, hogy az ország több saját hajó építésére készül.
A Mirror kínai nyelvű hongkongi lap decemberi számából előzetesen kiszivárgott információk szerint Kína jövőre elkészül első saját építésű anyahajójával, amelynek hadrendbe állítása 2015-2016 között várható, de időközben belekezdenek a második hajó építésébe is. A lap szerint Kína 2030-ra a világ egyik legfejlettebb, első osztályú haditengerészetével fog rendelkezni. Úgy vélik, hogy 2020 előtt elkészül az ország első atommeghajtású repülőgép-hordozója is.
A világon a legtöbb repülőgép-hordozóval, szám szerint 11-gyel az Egyesült Államok rendelkezik.