Lázárnak van igaza! - fűzte hozzá Lázár János egyik, az oroszokhoz fűződő viszonyunkról szóló 2010-es nyilatkozatához a Facebookon Deutsch Tamás. Csak éppen Lázár mást mond most, mint akkor.
Deutsch Tamás előbb egy 2010-es Lázár János-idézetet posztolt a Facebookra, ("A szabadságból és a demokráciából ad fel, aki az oroszokhoz közeledik"), majd annyit fűzött hozzá: "Lázárnak van igaza!"
Aztán odaírta még, hogy újságírók kérdezték, hogyan is kell ezt most érteni, és úgy kell érteni, hogy Lázárnak van igaza.
Csakhogy Lázár János, miközben 2010-ben még olyanokat mondott, hogy "aki Oroszországhoz közeledik, lehet, hogy gazdasági értelemben ennek a közeledésnek, ennek a korrekt kapcsolatnak nyertese, győztese, zsebeink gyarapítója lesz, de fölad valamit a demokrácia, a szabadság, a szabadságjogok gyakorlása tekintetében", most, miután Orbán Viktor jelenlétében a magyar kormány az oroszokat bízta meg a paksi atomerőmű két újabb reaktorblokkjának építésével, Lázár már azt mondta, hogy ez az elmúlt 40 év legnagyobb üzlete. Az Index szerint olyasmit is mondott, hogy büszke lehet rá az ország.