Legyen béke, szabadság és egyetértés – hirdette szinte napra pontosan két évvel ezelőtt a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (NENYI). Új társadalmi szerződés született, írták benne, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kulminál, a rendszer nyitott minden magyar számára, határon innen és túl, benne mindenki jól érezheti majd magát benne, aki dolgozik, vállalkozik, vagy egyszerűen csak itt él. Azt ígérték, lesz itt összetartozás, nagy-nagy összekapaszkodás, lesz munka, otthon, család, egészség rend, amelyek igazi tartóoszlopként állnak majd minden magyar alatt, korra, nemre, vallásra, politikai nézetre való tekintet nélkül és ezek a pillérek olyan roppant erőket szabadítanak fel végre belőlünk, hogy a magyarok végre megvalósíthatják céljaikat. A parlament elfogadta, a korábban doktorként ismert Schmitt Pál házelnök aláírta, Orbán Viktor elment vadászni, Matolcsy György lelőtte, Selmeczi Gabriella megfőzte, az iciri-piciri magyar pedig köszönte nem ette meg.

És nem azért nem ette meg, mert nem akart volna valami olyasmit, mint amit a NENYI sajátos naiv népi művészetbe burkolva leírt, mert nem akarta volna valóban, hogy legyen már végre béke, szabadság és egyetértés. Azért nem ette meg, mert Orbán Viktortól Matolcsy Györgyön keresztül Selmeczi Gabrielláig a NER alapító atyái-anyái pontosan és következetesen az ellenkezőjét cselekedték annak, amit annak idején aláírtak. Tetteikkel és szavaikkal finoman szólva nem segítették elő a békét, a szabadságot és legfőképpen az olyannyira áhított egyetértést, hanem sokkal inkább aláásták ezeket az értékeket. A szabadság például a nyugdíjválasztás „szabadságát” jelentette, Matolcsy György emlékezetes módon megüzente, hogy akinek ez a szabadság nem tetszik, az nyugodtan kiszerződhet az állami szolidaritás rendszeréből. Jelentette még a szabadság a média törvényben garantált újfajta szabadságát, ezen innováció egy jelentős részét az Alkotmánybíróság ítélte problémásnak, a maradékot pedig egyelőre sikertelenül próbálják megvédeni ország és világ előtt. Hasonlóképpen lett a békéből békétlenség, az egyetértésből konfliktus, a sor szinte vég nélkül folytatható: a NER szinte mindegyik tartóoszlopa megkapta a magáét korra, nemre, vallási vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül, a nyugdíjasoktól, az egyetemi diákságon, a most végző középiskolásokon keresztül, a vállalkozókig vagy a multinacionális cégekig.

„Szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott” – írta a rendszerváltás utáni első húsz zavaros évről a NENYI, majd az új együttműködés kovácsai ugyanazzal a lendülettel folytatták a zavaros évtizedeket. A szabadság helyett a kiszolgáltatottságot, az önállóság helyett az eladósodást, a felemelkedés helyett a szegénységet növelték, és – bár nem volt könnyű, de mégis – tovább ásták a mély lelki, politikai és gazdasági válságot is, ami bennünket körülvesz.

„Lassan már minden ismerősöm (már amelyik nem ment tönkre) hibernálta a cégét, zárta a projektjeit, és külföldön éli az életét, ha üzletel is, akkor ott teszi” – meséli egy korábban Fidesz-közelinek ismert vállalkozó ismerősöm, aki szerint ők kapták a legnagyobb csapást. „Szisztematikusan kiirtják a közepes cégeket, maradnak azok a multik, akik több évtizedes stratégiában gondolkoznak, és mindenképpen maradnak, meg a lángossütő mikrovállalkozók, akik nem tudnak máshova menni” – mondja szomorúan. „Ellehetetlenítik a működésünket, az a céljuk, hogy kiszorítsanak a piacról és egyedüli kakasként uralkodjanak a szemétdombon” – panaszkodik egy külföldi cég magyar vezetője, aki érettségiző fiának éppen brit egyetemet keres. Multitól, magyar cégig, középiskolástól nyugdíjasig mindenki úgy érzi, vele szúrt ki legjobban a kormány, neki a legnehezebb, aki teheti, keresi a kijáratot. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt.

Itt tartunk két évvel a NENYI kikiáltása után, és a hírek szerint már meg is kezdődött az orbáni konszolidáció, az új rendszer megszilárdítása, ami borítékolhatóan pontosan annyira lesz sikertelen, mint a kiépítése. Tudjuk jól, hogy konszolidálni csak autoriter rendszereket lehet (olajbevételekkel, a polgárok korrumpálásával stb.), demokráciában nincsen olyan, hogy konszolidáció. A demokratikus rendszerek éppen hogy az állandó, folyamatos változásról, igazodásról, alkalmazkodásról szólnak, éppen emiatt sikeresebbek hosszabb távon, mint a diktatúrák. Demokráciákban minden nap újra ki kell vívni az intézkedésekhez szükséges legitimációt, délre már konszolidálni kell, amit a reggelinél eldöntöttünk, hogy délutánra újra előálljon a konszolidációs kényszer.

Orbán Viktor szerint itt az ideje végre, hogy a rendes magyar emberekről beszéljünk, és ne „az egészen különleges életformát választókról. Épp itt az ideje, hogy végre rólunk, erről a nagy többségről legyen szó, a magyar politikában és rólunk szóljon az élet” – mondta legutóbbi tévés interjújában. Egyetértünk. Itt az ideje, hogy a NENYI-ből kiszorult nagy többségről szóljon az élet.