Most, hogy a miniszterelnök világosan érzi a népe rezdüléseit, hogy a magyarság idehaza és a Földnek mind a négy sarkában velük van, bátorítják őt és kormányát, sőt még imádkoznak is érte, az ember azt hinné, nincs helye megtorpanásnak, még kevésbé valamiféle testi vagy szellemi értelemben vett toporgásnak. A totojázás, vacillálás, kétkedés ugyanis könnyen olyan érzetet kelthet a külső szemlélőben, hogy a két éve tartó nagy előrenyomulás vezénylő tábornokai maguk sem biztosak a dolgukban. Abban, hogy a meghozott áldozatoknak volt értelmük, mert a kitűzött nagy végcél, a fejlett szocializmus a nemzeti együttműködés csodálatos vágyálma igenis elérhető és már csak kéznyújtásnyi távolságra van. Abban, hogy az interkontinentális fordítókorong elhozza nekünk az olyannyira áhított kék banánt.

Ehhez képest megmagyarázhatatlan izgalom érzékelhető a Fidesz-frakció egyes tagjaiban, akik most hirtelen úgy érzik, hogy a közlekedési szabályok szigorítása már igazán több a soknál. Az a párt, amely a kormányra kerülése óta gyakorlatilag az összes létező demokratikus közlekedési szabályt áthágta, felülírta vagy kreatívan értelmezte, motort rakott a fék helyére, leszerelte az Alkotmánybíróság elé kihelyezett behajtani tilos táblákat, előzött jobbról, sőt a szabályoknak élesen ellentmondva még az elsősegélydobozban sem cserélte ki a lejárt szavatosságú gézt, most éppen eléggé érthetetlen módon abban bizonytalankodik, hogy lesújtson-e a törvény teljes szigorával az utakon szabálytalankodó állampolgárokra.

„Az emberek azt mondták, hogy ez már kicsit sok” – mondta méltatlankodva Bíró Márk fideszes képviselő egyik tévéinterjújában, ami nem csak azért figyelemre méltó megjegyzés, mert ő is, csakúgy, mint 235 fideszes és KDNP-és társa tavaly decemberben még különösebb skrupulus nélkül szavazta meg a most éppen kifogásolt és felülvizsgálatra méltónak tartott szabálysértési törvényt, hanem mert ő is, csakúgy, mint 235 fideszes és KDNP-és társa 2010 fülkeforradalmi tavasza óta különösebb zavar nélkül szavazott meg több száz olyan törvényt, amelyekre az emberek nagyobb eséllyel mondhatták azt, hogy ez már kicsit sok. „Bíró és a többiek jól érzékelik, valóban tele van az emberek töke" – nyilatkozta egy másik fideszes képviselő, aki mintha eddig bele sem gondolt volna abba, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosításától, az áfaemelésen keresztül a sárgacsekk-adó ötletéig hányszor akadt ki már az általa is megidézett tökmérő Balassagyarmattól Kétegyházáig.

A KRESZ-ügyben megnyilvánuló fideszes képviselők túlzásnak tartják, hogy a büntetés mértéke már „meghaladja azt, amit egy átlagember ki tud fizetni”, miközben a nagy helyzet az, hogy az átlagember a mostani benzinárak (áfa és jövedéki adó) mellett lassan már annak is örül, ha esélye van annyit tankolni, hogy áthaladhasson a piros lámpán. Bíró honatya szerint éppen ezért „életszerűvé kellene szabni” a büntetéseket, miközben az ember már annak is örülne, ha az életet egy kicsit életszerűbben lehetne intézni ebben az országban. Kifogásolják, hogy ha nem változtatnak a szabályokon, akkor csak a gazdagok szabálytalankodhatnak, mert luxus lesz már a közlekedési bírság is. Ahogyan egyikük fogalmazott – a „hummeresek randalírozhatnak”, akik ugye lazán kifizetik a megemelt büntetéseket. Ez az érv persze egyiküket sem zavarta a vagyonosabbakat jobb helyzetbe hozó egykulcsos jövedelemadó bevezetésekor. Egy másik képviselő pedig bár fontosnak tartja a szigor fenntartását, méltányosságot követelt a büntetések elbírálásánál, miközben az ember lassan már két éve nem kér mást, mint ugyanezt a különböző sietve meghozott döntéseiknél. A little understanding.

Érdekes tehát ez a hirtelen jött közlekedésrendészeti glasznoszty és peresztrojka a hosszú brezsnyevi évek után, de mielőtt a gorbacsovi új szeleknek kezdenénk el örvendezni és azon morfondíroznánk, hogy Németh Miklós vagy Grósz Károly ideje jött-e el, inkább magyarázzuk a jelenségeket a józan kremlinológia szabályai szerint!

A KRESZ-módosításának ügye kellemes tét nélküli bolondozás, amivel a rendszer alapjainak megkérdőjelezése nélkül lehet demonstrálni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere igenis emberarcú. Meg aztán a kognitív disszonancia feloldására is alkalmas: annyi politikai közlekedési szabálysértés után nehéz most amellett érvelni, hogy a szegény halandó egyszer se mehessen át büntetlenül a sárga lámpán, vagy kicsit ittasan ne ülhessen fel a biciklire a kocsmából hazafelé.

Nem csoda hát, ha Pintér miniszter néhány kérdésben máris kompromisszumkészséget mutat, így a vidékre hazatérő fideszes képviselőknek is lesz mivel megörvendeztetni az otthoniakat.

Kegy lesz gyakorolva hamarosan, akárki meglássa. Hadd éljenek!