Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Optimista helyzetértékelésben, megújulásba vetett hitben, sikerpropagandában ezúttal sem volt hiány. A hétköznapi magyar valóság azonban meg sem érintette az MSZP hétvégi kongresszusát.
Sok hűhó semmiért – ez lehetne a summázata az MSZP hétvégi kongresszusának, amely drámának ígérkezett, de csak színjáték lett belőle. A verebek felrebbentek, kicsit zajongtak, csiviteltek, aztán szépen visszaszálltak a villanydrótra. Szakad, vagy nem szakad (a párt), megy, vagy nem megy (Gyurcsány)? – csütörtökön még ez volt a kérdés, aztán szombatra kiderült, hogy ha nem marad is minden a régiben, nincs ok a riadalomra, a jelenlévők nagy többsége eredményesnek ítélte az összejövetelt.
Csupán a pártütőt alakító Gyurcsány Ferencnek volt más a véleménye, aki az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a legrosszabbat sikerült elkerülni”, s alighanem ez a legfontosabb eredmény, amit a kiszivárgott tények, s a kiadott dokumentumok ismeretében az összejövetelről el lehet mondani. Ez a kongresszus ugyanis egy magamfajta kívülálló számára elsősorban a veszteségekről és a vesztésekről szólt, amellett, hogy jó látleletet adott a szocialista párt és vezetőinek mai állapotáról, s mindarról, ami tőlük a jövőben várható.
Vegyük a tényeket: Gyurcsány Ferencet válaszút elé állították és megrendszabályozták. Mesterházy ismét bebizonyította, hogy nem rendelkezik azokkal a képességekkel és karizmatikus tulajdonságokkal, amelyek elengedhetetlenül szükségesek volnának, hogy egy ilyen válsághelyzetből kivezesse a pártot. A pozícióit, erőfölényét féltve őrző, intrikáló és megtartó régi pártvezetés alighanem végleg eljátszotta az esélyt, hogy komolyan vehető tényező legyen a következő évek politikájában. Ugyanakkor a hatalmát megszilárdító baloldali vezetés valószínűleg még évekre (de legalábbis 2014-ig bizonyosan) elállja az útját minden érdemi megújulásnak, alulról jövő kezdeményezésnek, alternatív megoldásnak, beleértve a baloldali gondolatot és eszmét is, amelyet most a baloldaliság pártos újraértelmezésével megint száműztek a valóságból.
Nincs többé Gyurcsány-varázs
A kongresszus nagy vesztese kétségtelenül Gyurcsány Ferenc volt, aki több vitatott kérdésben is szimbolikus vereséget szenvedett. A pártvezetés lényegében megrendszabályozta, s bár diplomatikusan ajtót is mutattak neki (megszoksz vagy megszöksz!), ő úgy döntött, hogy megalázása ellenére még maradna. Megfontol, gondolkodik. Ugyan mit és min? A bukott miniszterelnök alighanem végleg elvesztette nemcsak ezt a csatát, de a szocialista párt irányításáért vívott háborút is. A pártvezetés után a kongresszusi küldöttek is elvetették a párt megreformálását célzó törekvéseit. A megjelent küldöttek kétharmada nem akart a jelenlegi vezetés pozícióját esetleg megrendítő pártszavazást, hiába kötött erről korábban paktumot a pártelit két rivalizáló csoportja. Még ennél az elutasításnál is fontosabb, hogy a jelek szerint végleg veszni látszik Gyurcsány hatalmat generáló mágikus ereje, mert ezúttal már pártjában sem volt képes korábban csodált karizmatikus személyiségével, szónoki képességével maga mellé állítani az embereket.
Gyurcsány ebből a megalázó helyzetből nyilvánvalóan csak egyféleképpen menekülhet, ha létrehozza már bejegyzett új pártját, s új vezetéssel és bázissal megpróbálja visszaszerezni a hitelességét. Amíg nem teszi meg, csak intrikus, illetve statiszta szerep vár rá, amivel nyilvánvalóan nem elégedhet meg. Az, hogy mégis kivár, még hívei közül is sokakat meglep. Ilyen pofonok után most már érthetetlen, miért nem hagyja el ezt a pártot, amelynek vezetését – okkal – oly hevesen és szenvedélyesen bírálta. Nem lehet annyira naiv, hogy ne tudja, akik őt személyében is támadják, az utolsó töltényig védeni fogják a pozícióikat, s nem engedik (már csak jól felfogott érdekükből sem!), hogy ő ismét vezető pozícióba kerüljön. Szanyi, Puch, Kovács, Szekeres, Balogh nyilatkozatai, Mesterházy bejelentése, a kongresszuson „kibeszéltek” (Lamperth, Szekeres, Baja) után Gyurcsánynak ebben az MSZP-ben már nem jut vezető szerep, legfeljebb megtűrt útitárs lehet. S ha elfogadja ezt a helyzetet és egy gyékényen árul azokkal, akik hátba szúrták, alighanem a karrierjének is vége. Nemcsak hiteltelenné válik, de erkölcsileg is leamortizálódik. Gyurcsánynak tehát mennie kell, ha nem akar a magyar politika közismert lúzereinek panoptikumába bekerülni. Lépése kockázatos, de még mindig jobb annál, mint hogy lefokozása után végigstatisztálja a hajó elsüllyedését.
Bár indokolt lett volna, Gyurcsány napjának leáldozása nem jelentette Mesterházy Attila csillagának felemelkedését. A pártelnök ugyanis ismét csak azt igazolta, hogy képes – háttérben az őt kiválasztó elnökség támogatásával – elnavigálni a pártot, de biztosan nem az a karizmatikus személyiség, aki ellenfele, kihívója lehetne Orbánnak, illetve képes volna markáns új arculatot adni a szocialista pártnak. Beszéde, nyilatkozata, blogbejegyzése arról győzött meg, hogy tőle a sokszor hallott lózungoknál több aligha várható. S ez ebben a sorsfordító helyzetben kevés. Ráadásul most több hibát is vétett, hogy szándékosan vagy akaratlanul, a végeredményt tekintve teljesen mindegy.
Sokaknak feltűnt, hogy Mesterházynak nem volt szava Szanyi Tibor nemtelen vádaskodásaihoz, minősíthetetlen nyilatkozataihoz, blogbejegyzéseihez (ezeket mintegy legitimálva), mint ahogy hasonlóképpen eltolta magától a pártot „átok” alatt tartó egyik legfőbb stigmát, az őszödi beszéd problematikáját, s Gyurcsány borítékával nemcsak a párt, de a saját erkölcsét is bedarálta. Az is ellenérzéseket keltett, s nemcsak a Gyurcsány-hívek körében, ahogyan megindokolta a pártszavazás kapcsán kötött előzetes alku felmondását, mondván, kongresszusi küldöttek kérték (konkrétan a Baja Ferenc vezette platform vetette fel), s nem az elnökség, hogy Gyurcsány, illetve a Demokratikus Platform vonja vissza a szavazással kapcsolatos kezdeményezését. Azok a küldöttek, akik előzőleg 80 százalékban kézfelnyújtással jelezték, hogy részt akarnak venni a Gyurcsányék kezdeményezte pártszavazáson?
Kiszesek, demiszesek, szilisták, szocitalicskák
S ez a momentum jól érzékelteti a mai szocialista pártelit erkölcsi állapotát. Ezen a kongresszuson a „régi gárda” szintén önmagát hozta. A szokásos lózungokat hangoztatva ők is újra kiálltak a megújulás szükségessége mellett, de a nyelvezet, a gondolatiság, a káderek, a stílus maradt mind-mind a régi! Sajnos, a gyakorlat is! A kongresszus kapcsán elhangzott nyilatkozatokból az derült ki, hogy ez a gárda a mindenkori elsődleges cél – a hatalom megtartása, kisajátítása – érdekében bárki ellen, bármikor, bárhol képes összezárni. A közvélemény-kutatási eredmények ismeretében – afféle „kifutó típusként” – már nem a népszerűségért, a sikerért, csak a megmaradt pozícióért és a vele járó koncért hajtanak. Gyurcsánynak igaza volt, amikor régóta ismert történeteket és azok szereplőit nevesítette. Bizony sokan és sokszor ülték már körül a húsos fazekat a zsíros falatokért, és a jelek szerint eszük ágában sincsen onnan felállni, amíg kanalazni lehet ezt-azt a közös tálból. Ezek a vezetők 2010-ben egyéni kerületükben megalázó, megsemmisítő vereségeket szenvedtek, döntő többségük csak a jelenlegi választási rendszernek köszönheti – üdülési csekkel felérő – helyét a parlamentben.
Ezeknek a szereplőknek egyáltalán nem érdeke a valódi újrakezdés, a "tiszta lap" nyitása, aminek nemcsak a párt hiteltelenné válása lett következménye, de a tapasztalható elszürkülés is. Vajon Baja, Lamperth, Kiss, Hiller, Kovács, Szekeres, Balogh és a többi most is „arcoskodó” pártember mivel teszi izgalmassá – az intrikán kívül – a baloldali mozgalmat? S vajon hogyan lesz hiteles valaha is ez a párt, amíg ezek az arcok jelennek meg továbbra is a nyilvánosságban?
A kongresszus egyik fő deklarációja az volt, hogy az MSZP nyitott, demokratikus, tiszta profilú, baloldali néppártként próbál szövetségeseket – pártokat, mozgalmakat, civil szervezeteket – keresni az Orbán-kormány majdani leváltásához. Csakhogy az elmúlt év tanulsága szerint ezzel a párttal a mai politikai szereplők közül senki sem akar szövetségre lépni. Ez a párt jelenlegi vezetésével, tisztázatlan múltjával nem koalícióképes. Ehhez előbb le kellene vonni a személyi konzekvenciákat, szakítani kellene mindazokkal a szereplőkkel – kiszesek, demiszesek, egykori pártfunkcionáriusok, „szilisták”, veterán apparatcsikok, szocitalicskák stb. –, akik most a pártot vezetik, s akikhez mostanság a baloldaliság fogalmát kapcsolják. Ha az MSZP hiteles és felelős szereplője akar lenni egy majdani hatalomváltásnak, akkor erre előbb alkalmassá kell válnia. Az MSZP azonban az elmúlt egy év alatt sem nézett komolyan szembe az előző nyolc év teljesítményével, egyes káderei munkájával, „eredményességével”.
Megtisztulás, elszámolás és elszámoltatás helyett alibi-politizálás folyik, amit jelez, hogy a Fidesztől tömegesen elpártoló szavazók, s a harmadik erőre váró szavazójelöltek közül érdemi számban senki nem fordult az MSZP és „elhasználódott” káderei felé. Ez az MSZP a törzsszavazókon kívül képtelen megszólítani embereket, a csalódottakat is beleértve. Még alternatívaként sem kell, mert ugyanazt képviseli sokak szemében, amiből az előző nyolc év után az embereknek elege lett. Ennek ellenére a választások után nem állt össze új frakció, a pártvezetésben az elnök mögött most is ugyanazok a főszereplők, mint 2010 előtt, a szálakat most is ugyanazok a háttéremberek tartják kezükben, mint a korábbi években, ráadásul ezek a mérvadók, hangadók, kompromittálódott vezetők épp a mostani kongresszuson betonozták be újra a pozícióikat. Ismét ők akarnak – sokadszor – megújulni, ők akarják képviselni a baloldaliságot, ők akarják vezetni a harcot az Orbán-kormány és a Fidesz-KDNP ellen.
Talán Bajnai és csapata?
E tekintélyüket vesztett vezetők nyilatkozatokat fogalmaznak, hamarosan programot állítanak össze, nagy terveket szőnek, álmokat dédelgetnek, valójában azonban – bővülő bázis nélkül – minden csak a hatalmi kérdések körül forog. Ki irányítson az MSZP-ben, illetve hogyan lehetne visszaszerezni a hatalmat választásokon? S ezt azok akarják ismét megmondani, akiknek az ország rendbetételére két kormányzati ciklus állt a rendelkezésükre.
Továbbra sem esik szó arról, hogy kik a felelősök a szocialisták történelmi választási vereségéért, azért, hogy a párt népszerűsége ilyen mélyre zuhant. Miként alakítsák át azt a közvélekedést, hogy az MSZP „következetes baloldali politikája” csupán elvtársi huncutság? Hogy a párt miért nem tudja megszólítani a szociális válságtól sújtott milliókat? Hogy ezek a pártkáderek alkalmasak-e a továbbiakban a pártvezetésre vagy sem? Van-e köztük olyan, aki ellenfele lehet Orbánnak, s ebből a káderállományból felépülhet-e olyan váltópárt, amely eséllyel indul harcba a Fidesz-KDNP ellen?
A kongresszus elfogadott ugyan három határozati javaslatot, de az, hogy mit gondol a tagság (egyáltalán, még kikből áll?), mit gondolnak a szimpatizánsok, mit várnának a Fidesztől elpártolók, ez nem került szóba. Senki nem végez társadalmi mélyfúrásokat, MSZP-politikus csak pártközpontból reagál magát nevetségessé téve a kamuzó bloggernek a gyöngyöspatai helyzetre, társadalmi terepen a legritkábban látni beszélgető, s nem szónokló szocialista vezetőket. De alighanem az efféle terepszemle nem is fontos már ennek a gárdának. Majd pártaktívákon felcsipegetnek véleményeket, s mennek tovább a maguk választotta úton.
Nem csoda, ha az emberek már nem hisznek ezeknek a politikusoknak, s nem a szociktól, hanem egy harmadik erőtől várják sorsuk jobbra (balra) fordulását. Ezért a várt és hiteles baloldali fordulatra alighanem még egy ideig várni kell.
Ha az ember végiggondolja a mai magyar politika lehetőségeit, az ismert politikai szereplők közül talán egyedül Bajnai Gordonnak és egy nevével összekapcsolódó szakembergárdának (a majdani szakértői kormánynak) volna reális esélye változtatni a jelenlegi politikai-hatalmi struktúrán. Abban a politika konstrukcióban benne volna az újrakezdés esélye. A jelenlegi MSZP-ben ennek még nyomai sem látszanak.
