Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Halló Leonardo Farkas! A chilei bányászmentő magyar milliárdos a világűrbe készül
”A szokásos világkörüli utunkat a feleségemmel legközelebb a világűrben tesszük meg”-- mondja a hvg.hu-nak adott interjúban Leonardo Farkas Klein, az omlás miatt elhíresült chilei bánya magyar származású tulajdonosa, a megmentett bányászok „őrangyala”. Közli továbbá: lehet, hogy mégis indul az elnökválasztáson, bár gyűlöli a politikát.
Zentai Péter: Úgy tudom, előbb Las Vegas-i jazz muzsikusként, majd Chilében nagyvonalú emberbarátként vált sztárrá. Ön minden bányásznak adott 10 ezer dollárt, gondolom evvel alaposan növelte népszerűségét.
Leonardo Farkas: Miért gondolja, hogy ennek köze volt a népszerűségem erősödéséhez?
Tudja, én rendszeresen látogatom a 33 kimentett bányászt és a családjukat. Mind egy szálig erősek, és ami a legfontosabb: visszanyerték lelki erejüket.
Z.P.: Szóba hozta a lélek erejét: jól érzékelem, hogy erősen hisz a spirituális dolgokban?
L.F.: Vallásos ember vagyok. Tudom, hogy a Jó elnyeri jutalmát, és minél több jót teszek, az Isten – vagy talán elhalt, megölt őseim onnan Fentről – annál több, annál értékesebb ajándékkal halmoznak el.
Z.P.: Konkrét valláshoz kötődik, vagy általában mélyen hisz Istenben?
L.F.: Templomba járó zsidó vagyok, tartom az ünnepeket. Dédapámék Erdélyben még pajeszos, kaftános zsidók voltak, részben nagyapámék is. Az egyik ág szatmári, a másik kolozsvári. Az ő hagyományaik köteleznek, tartom magam a tradíciókhoz. Egyébként tényleg az az érzésem, hogy cserében ezért Fentről segítenek.
Z.P.: Szép dolog, de ehhez képest – olvasom – rengeteg luxusautója van, palotái, jachtjai, fényűzően él. Félre ne értse, nem szemrehányásként mondom, de kénytelen vagyok szóba hozni, hogy olvastam én olyan kritikákat is, hogy mások pénzét tulajdonította el és azokból adományozott.
L.F.: Egyrészt nem vagyok olyan gazdag, mint amilyennek az újságokban leírnak. A chilei gazdaság kilencven százalékát hét-nyolc család ellenőrzi. Vagyonom az övékhez képest eltörpül, viszont tízszer-hússzor annyi pénzt áldozok jótékonyságra, betegek, szegény gyerekek megsegítésére, mint ők. Ezt nem óhajtják megemészteni, pláne azt nem, hogy olyan törvények meghozatalát követelem, amelyek a gazdagokat sokszorosan megadóztatnák, s köteleznék őket a jótékonykodásra. Ezért aztán le akarnak járatni, alaptalan rágalmakat terjesztenek. Mindezt előrebocsátva, nem csinálok titkot abból, hogy imádom az életet, tán még habzsolom is, minden esetre élvezem minden percét; rajongok az utazásért, a művészetért, a finom ételekért. A magyar konyhának, a gulyáslevesnek, a pörköltnek is őszinte híve vagyok.
Z.P.: A történelemben nem ön az első, aki pazarul él, dúsgazdag és közben pénzt osztogat, azaz jótékonykodik, adományoz. A szintén Magyarországról elszármazott Soros urat hoznám fel például.
L.F.: Soros? Őt nem ismerem, bár, hogy mondja, igen, olvastam már róla: pénzügyi befektető, ugye? Számomra azonban Bill Gates a példa. Egyes amerikai milliárdosok életük végére minden vagyonukat visszaadják a társadalomnak, amelynek mindent köszönhetnek. Ez számomra a minta.
Z.P.: Ön egyébként milyen politikai beállítottságú, nekem erősen baloldalinak tűnnek a nézetei?
L.F.: A mélyen érző, vallásos emberek világi megközelítésben baloldaliak, kétségtelenül. Szocialista lennék, ha nem tudnám, hogy mit tettek ebben az országban a hetvenes évek elején a szocialisták és a kommunisták: szinte romba döntötték Chilét, leszegényítették, apám minden vagyonát elkobozták. De borzalmas volt az azt követő jobboldali katonai diktatúra is. Ezért azt mondom önnek: gyűlölöm a politikát.
Z.P.: Pedig – hallom – mozgalom indult Chilében azért, hogy induljon a legközelebbi elnökválasztáson, állítólag nagyon komolyak a nyerési esélyei.
L.F.: Ez igaz. A legutóbbi közvéleménykutatások ezt mutatják. De hát már 2008-ban is az Év Emberének választottak. Akkor is nagy nyomás volt rajtam, hogy legyek államfő. Engem ez a kihívás őszintén szólva nem izgat. Most még nagyobb rajtam az ilyen irányú nyomás, és hát – sohasem mondd, hogy soha alapon – nem állítom, hogy sosem fogok indulni. Van időm, hiszen 43 éves vagyok.
Z.P.: Látom magam előtt a majdani újság szalagcímeket: „A világ első államfője, aki gyűlöli a politikát…ráadásul zsidó is”. Egyébként tényleg nehéz elképzelni, hogy Chilében elnökké választhatnak egy zsidót.
L.F.: Ön nagyon humoros… De viccen kívül: azt sem lehetett korábban elképzelni, hogy egy nő legyen itt az államfő. És mégis bekövetkezett. Az Egyesült Államokban pedig korábban elképzelhetetlennek tartották, hogy egy napon színes bőrű embert válasszanak elnökké….
Z.P.: Mégis, hogyan válhat valaki jazz zenészből befolyásos milliárdossá a furfangos politikai játékok ismerete nélkül – egy dél-amerikai országban?
L.F.: Chile a megannyi társadalmi igazságtalanság ellenére civilizált ország, összehasonlíthatatlanul kisebb a korrupció, mint a szomszédos országokban. Testőrökkel járok ugyan, de nem kell félnem igazán támadástól, rablástól. Nem úgy, mint Brazíliában, Argentínában, a többi dél-amerikai országról nem is szólván. Itt tisztességesen is jól meg lehet élni. Az ország tele van kincsekkel…
Z.P.: S e természeti kincsek ára mostanában csak megy fel és fel….ami Önnek kimondottan a hasznára válik. Apropó, meddig tart még Ön szerint a fémek, a Föld kincseinek ez a félelmetes ütemű drágulása?
L.F.: Még 3-4 éven át bizonyosan. Ez tényleg jó nekem, és jó ezáltal a chilei embereknek, a szegényeknek. Egyre nagyobb összeget tesz ki az a húsz százalék, amit mindenkori tiszta jövedelmemből nekik adok. Egyébként pedig egyre határozottabb meggyőződésem, hogy a világválság megoldása az, ha a gazdagok odaadják vagyonuk tetemes hányadát a nincsteleneknek. Az államoknak nincs elég pénzük, csak a szolidaritás drámai kiterjesztése lehet a gyógyír.
Z.P.: Árulja el, most mennyi az a húsz százalék, amit odaad a chileieknek?
L.F.: Tavaly húsz millió dollár volt. Idén talán még több lesz…
Z.P.: Ami marad, az sem kevés…Mit kezd vele? Mármint a maradék nyolcvan százalékkal?
L.F.: Segítek a chileieknek, hogy már gyerekkorukban megtanulják az életet élvezni…Elhozom közéjük azokat a sztárokat, akikkel korábban, Las Vegasban és a luxustengerjáró hajókon együtt zenéltem: Tom Jones-t, Julio Iglesiast…vagy nemrég idehívtam Zubin Mehta-t az izraeli filharmonikusokkal és fantasztikus koncertet tartottak 15 ezer szerencsétlen sorsú chilei gyereknek, kirobbanó siker volt.
Z.P.: Egyéb tervek?
L.F.:. Májusban az űrbe készülünk.
Z.P.: Hogy mondja?
L.F.: Feleségemmel együtt űrutasok leszünk. Megvettük a lehetőséget. Büszke vagyok rá, hogy mi leszünk az elsők, nemcsak Chiléből, hanem egész Latin-Amerikából, akik megjárják a kozmoszt. Feleségem azon szokott viccelődni, hogy ha már egyszer meg kell halni, haljunk meg együtt – a világűrben. Szerintem ez rossz vicc – nem igaz?
