Bokros Lajos © Túry Gergely

Bokrosnak akkor lenne esélye, ha a jelenlegi pártrendszer szerkezete gyökeresen megváltozna, s formálisan is létrejönne az itáliai Olajfát kopírozó, MSZP, SZDSZ és MDF alkotta szivárványkoalíció. (Olajfa koalíciónak eredetileg az olasz balközép pártok Berlusconi-ellenes összefogását nevezték.) Az MDF ily módon részévé válna a döntő törvényhozási szavazásokban de facto ma is létező balliberális kormánytöbbségnek. Továbbá előállna ama groteszk helyzet, hogy az országgyűlés legkisebb pártja adná a miniszterelnököt. A teljes elutasításba ütköző indítvánnyal Dávid valószínűleg azért jött elő, hogy az ex-pénzügyminiszter, illetve az MDF neve minél többet szerepeljen a közbeszédben. Hiszen miért is akarna miniszterelnöknek valakit, akit előző nap még Brüsszelbe szeretett volna küldeni?  

Ténylegesen más pártoknak sem érdeke (vagy szándéka) Gyurcsány mostani leváltása. Aligha lesz változás a miniszterelnöki poszton, hacsak Gyurcsány önként fel nem adja kormányfői tisztét, miután bebiztosította magát a két évre szóló pártelnöki poszton. Erre csak akkor van remény, ha arra jut: az elkerülhetetlen újabb    megszorításokat valaki más, akár Bokros, csúsztassa le a emberek torkán. Ha viszont nincs szándékában lemondani, a szocialisták ki fognak tartani mellette, hiszen közfelkiáltással javasolták pártelnöknek. Különben is, az a posztkádárista funkcicsapat, amely korábban megfúrta Gyurcsány tétova és cikcakkos reformkísérleteit is, ugyan miért bólintana rá a neoliberális közgazda sokkterápiás gazdaságélénkítő pakkjára?

A Fidesz sem érdekelt egy hárompárti válságkabinet felállításában. Egy Bokros vezette szakértői kormányt feleannyit sem lehetne politikai és szociális demagógiával támadni, mint a hazug, hiteltelen stb. jelzőkkel illetett jelenlegi szocialista kormányt. Bokrost nyilvánvalóan nem lehetne elszámoltatni a „hitelből jólétet” címszó alatt elzálogosított költségvetés tetteseinek vétkéért.

A pénzügyér első blikkre még az SZDSZ-hez áll legközelebb. A szikár reálpolitikában azonban mi sem áll távolabb a liberális párttól, mint Bokros miniszterelnöksége. Dávid Ibolya ötletének elfogadása rögtön azzal járna, hogy a Fórum – a piacpárti gazdaságpolitika vadonatúj centrumaként – az uniós voksoláson lenyúlhatná a liberálisok oszladozóban lévő törzsbázisát. Egy technokrata adminisztráció háttérdíszletévé züllött SZDSZ ugyan mivel tudná különbözőségét felmutatni? Ráadásul – koalíciószakadás ide, formális ellenzékiség oda – a Gyurcsány-Kóka-tengely változatlanul létezik. A kormánytöbbséget garantáló SZDSZ változatlanul a balliberális gazdasági holdudvar része. Végignézvén az eltelt hét év mutyi- és bundaszagú ügyeit, leszögezhetjük: az SZDSZ-t eltéphetetlen szálak fűzik a haveri panamák lápvilágához. Semmi nem ösztönzi őket, hogy ezt a kapcsolati hálót szétszaggassák.

Tavaly ilyentájt, a népszavazási földindulás után Simor András jegybankelnök kormányfőségét vizionálták. Egyazon logika mentén: a politikai elit, mely osztogatás (és konjunktúra) idején tolong a húsos kondérnál, ódzkodik attól, hogy neki kelljen elvégeznie a piszkos munkát, jegyeznie a népszerűtlen reformkurzust. Ám ha a politikusok nem hajlandóak a középtávú gazdasági és társadalmi felemelkedés érdekében kockára tenni hatalmukat, támogatottságukat, újraválasztási sanszukat, ugyan milyen alapon követelhetnének „csontig hatoló” lakossági áldozathozatalt?

Miért is szakadt jogilag és maradt fenn a lényeget illetően a koalíció? Az MSZP nem merte vállalni a reformok alkalmazását a közhangulattal szemben. Ezzel párhuzamosan az SZDSZ visszariadt attól, hogy megbuktassa a kormányt, hozzájáruljon a parlament feloszlatásához és bevállalja az időközi választások politikai rizikóját. Nem tették, rettegve attól, hogy jön Orbán és győz, s akkor, jaj, mi lesz. Csöppet sem zavarta őket, hogy népszerűség tekintetében a reformok kiherélésével ugyanoda jutottak, mintha győzelemre vitték volna őket.

Vajh mitől lenne karakán és bátor az MDF-fel kiegészülve, Bokrossal az élen, az a többség, amely eddig végzetesen gyáva volt? A Fidesznek esze ágában sincs „nemzeti egységkormányra” lépni a hatalmon lévőkkel. (Hogy ezáltal visszamenőleges felelősséget rakjon önmagára a balliberális kormányok hibás gazdaságpolitikájáért, így részben elvigye a balhét.) A Fidesz nélkül viszont ez a hárompárti válságkormányzat olyan populista nyomásnak lenne kitéve, amelynek nem lenne képes ellenállni. Bokros – szerves politikai beágyazottság nélküli magányos harcosként – a mögötte álló pártelitek foglyává válna. Belterjes pártvilágunkban jelenleg nincs annyi önuralom, lemondás, puritanizmus, amennyit egy válságkezelésnek nekigyürkőző kormányzat támogatása követelne. A technokrata kríziskormány külföldön bevált receptje nálunk működésképtelen. Így a Bokros-kabinet névadója hamar lemondásra vagy elvei feladására kényszerülne.  

Bármennyire rokonszenves is Bokros Lajos koncepciója, egy dolog független értelmiségiként helyes és jótékony reformokat követelni, illetve egy, rétegérdekeket – az önálló egzisztenciával bíró, magángazdaságban boldogulni akaró középosztálybelieket – reprezentáló kispárt húzónevének felcsapni, s alapjaiban más dolog az összlakosság mindennapjaira hatást gyakorló kormánytöbbség bizalmából politizálni. Amennyiben a paternalista, osztogatós nagypártok mezei hadainak szemléletmódja nem változik – hívják őket MSZP-nek, Fidesznek, bárminek – akkor feleslegesen ül imponáló tudású ember a bársonyszékben. Hiába tudják az elitértelmiségi klubokban, mit kell tenni, ha nincs kormányzóképes néppárt, amely – dacolva a népharaggal – cselekszik is.          

Papp László Tamás