Szentpéteri Nagy Richard

Mostanában szinte naponta hallunk az előrehozott választások esélyéről és lehetőségéről, miközben a politikai elemzők is elfeledkeznek arról, hogy korábban milyen keveset beszéltek róla. A magyar demokratikus átalakulás félresikerült intézményi megoldásai között a hazai elemzők számára mindig is megnyugtató volt és hazafiúi büszkeségre adott okot az, hogy nálunk – ellentétben több közép-európai szomszédunkkal is – az egyes parlamenti ciklusok mindig négy évig tartottak, és az országgyűlés rendre kitöltötte mandátumát. Jónéhány esetben lett volna ugyan alapja, valójában senki sem szorgalmazta komolyan a mindenkori parlament idő előtti feloszlatását és új választások kiírását.

Ám különösebb nemzeti büszkeségre nemigen van okunk. A Magyarország által is választott – mint kiderült, viszonylag sikertelenül megvalósított – kormányforma, a parlamentáris kormányzati rendszer éppen attól működőképes (és éppen attól parlamentáris), hogy lehetővé teszi a törvényhozási ciklusok lerövidítését. Más kormányzati rendszerekre ennek az ellentéte a jellemző, vagyis a törvényhozás idő előtt nem oszlatható fel. Az elnöki típusú kormányzati szisztémában jószerivel nincs is olyan személy, aki a feloszlatást elvégezhetné, hiszen az amerikai kontinensen meghonosodott rendszer nem ismeri az elkülönült államfői hatalmat. A törvényhozási ciklusok napra pontosan rögzítve vannak, a választásoknak mindig ugyanazon a napon kell elkövetkezniük (az Egyesült Államokban például a páros évek novemberének első hétfőjét követő kedden), és a törvényhozás mandátuma el van választva a végrehajtó hatalom megbízatásától, amelyet ugyancsak napra pontosan rögzítettek.

Nem így a parlamentáris rendszerekben (vagyis Európában gyakorlatilag – Svájcot kivéve – mindenütt, még Franciaországot is ideértve). A parlamentáris rendszer ugyanis azért parlamentáris, mert a kormány a parlamentben megbukhat, hiszen annak (tipikusan az alsóháznak) bizalmán nyugszik, és ha a bizalom elszáll, akkor vele repül a kormány is, ha pedig potens kormány nem alakulhat helyette, akkor szélnek eresztik magát a parlamentet is. Hogy mikor? Bármikor.

Éppen ezért, parlamentáris körülmények között nincs értelme előrehozott választásokról beszélni. A klasszikus parlamentarizmus szabályai szerint szinte minden választás egyben előrehozott választás is. A parlamentáris rendszer logikájának ugyanis az felelne meg, hogy a hatályos alkotmányban négyévesre szabott időtartamot maximum-időtartamnak tekintsük. Eszerint a parlamenti választásoknak nem feltétlenül négyévenként, hanem legfeljebb négyévenként kell bekövetkezniük (az alkotmány alapján mindig áprilisban vagy májusban).

A klasszikus parlamentarizmus őshazájában, Nagy-Britanniában a parlamenti ciklus maximumát már jó ideje öt évben szabták meg. Ezen az időszakon belül az alsóház bármelyik pillanatban feloszlatható, nem kell hozzá más indok, csak a miniszterelnök pillanatnyi akarata. Ha a miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy egy előrehozott választás kedvezne a pártjának, mert egy gyors választáson több mandátumot tudna szerezni, mint amennyivel rendelkezik (vagy legalábbis annál többet, mint amennyit egy későbbi szavazáskor elérhetne), akkor felkeresi az uralkodót, és formálisan megkéri a képviselők házának feloszlatására. E kérést őfelsége természetesen méltóságteljesen teljesíti, és a ház tagjai már mehetnek is kampányolni. A kampány általában nem tart tovább három hétnél, hiszen a következő választást az uralkodó rövid időn belül, (hagyomány szerint egy csütörtöki napra) tűzi ki, és e választás alapján összegyűlt parlament megint legfeljebb öt évre kap mandátumot. A ciklus megnyitásával a királynőnek nem kell bíbelődnie, mert nem a ciklust, hanem az évadot nyitja meg – minden év őszén, akárkik ülnek a házban (vagy állnak a felsőházban).

Látnivaló, hogy a rendszer működőképes (mint ahogyan az elnöki rendszer is az). Egy kormányformának az tesz jót, ha azokat a szabályokat alkalmazza, amelyek az adott kormányzati rendszerre jellemzőek, és nem vegyíti a különböző formák jellegzetességeit egy logikátlan mixtúrába. Az egyes kormányzati szisztémák nagyon is tervezetten és tudatosan fejlődtek olyanokká, amilyenek, és ezért is működőképesek.

Az európai kontinensen az alkotmányok általában négyéves törvényhozási ciklusokat rögzítenek, de ezen az időszakaszon belül a parlamentek bármikor feloszlathatók. Bármilyen meglepőnek is számít a hazai szakértői-elemzői körökben, az európai államfők – kevés kivételtől eltekintve – jószerivel ugyanolyan könnyen, többnyire feltételek és előírások nélkül feloszlathatják országuk parlamentjét (praktikusan a képviselőházat), mint a brit uralkodó. Számos európai országban ehhez nemhogy miniszterelnöki ellenjegyzés, de még miniszterelnöki kérelem, felterjesztés, előterjesztés sem szükséges, és a király, nagyherceg vagy köztársasági elnök akkor oszlatja fel a házat, amikor csak akarja. Van néhány jogrendszer, amelyben erre a szabad akaratgyakorlásra az alkotmány mindenféle megkötések nélküli kifejezett lehetőséget ad. A parlament feloszlathatósága parlamentáris vonás, és a rendszer működőképességének éppen ez a rugalmasság a biztosítéka, aminthogy az elnöki rendszernek pedig éppen a merevség és a rugalmatlanság, vagyis (mindkét rendszerben) a következetesség.

Magyarországon ezzel szemben következetlenség érvényesül: az országgyűlés gyakorlatilag feloszlathatatlan. Van ugyan két eset az alkotmányban, amely lehetőséget ad a köztársaság elnökének, hogy feloszlatási jogával éljen, de ezek gyakorlatilag sohasem következnek be. (Csak akkor élhet ezzel a lépéssel, ha az országgyűlés egy éven belül legalább négyszer megvonja a bizalmat a kormánytól, illetve, ha a köztársasági elnök által miniszterelnöknek javasolt személyt negyven napon belül nem választja meg a parlament.) Ha mégis, a köztársaság elnökének csupán joga és lehetősége, de nem kötelessége a feloszlatás. Vagyis a magyar államfő nem tehet semmit, amíg elő nem áll a permanens kormányválság esete. Akkor azonban megteheti, hogy ne tegyen semmit.

A magyar alkotmány tartalmaz egy, a kommunizmusból ránk hagyományozott olyan megoldást is, amelyben sem a kormányfőnek, sem az államfőnek nem szán szerepet, s ezzel különlegessé teszi magát a kontinens régi parlamentáris hagyományokkal rendelkező országai körében. A magyar országgyűlés ugyanis dönthet úgy, hogy feloszlathatja önmagát. Ebben az esetben a feloszlás kimondásától számított három hónapon belül országgyűlési választásokat kell tartani. A parlament feloszlásáról szóló döntéshez a képviselők több mint felének igen szavazata szükséges.

Egyelőre azonban kezdetét vette a hosszú nyári szabadság. Ezalatt a kormány nyugodtan dolgozhat, mert a bizalmi kérdés csak akkor vethető fel, ha van, aki felvesse. „A nyár heves, a kasza egyenes”, és hazánkban általában jelentős események zajlanak a meleg nyárban. De a parlamentnek felelős kormányzás csak ősszel kezdődik újra, és addig a sajátosan hazai kormányzati rendszer, a magyar parlamentarizmus is a dolce far niente, az édes semmittevés kellemes állapotában leledzhet.

Szentpéteri Nagy Richard