Az ígéret földje Romániában?
Munkatársunk a magyar-román határ mindkét oldalát felkereste, s a helyszínen próbált meggyőződni, igazak-e a felröppent hírek: megfordult a trend, és ma már nem a romániai polgárok járnak át a közeli magyar cégekhez dolgozni. Hanem a hanyatló magyar vidékről keresik vendégmunkások a prosperáló határ menti romániai városok vállalkozóinak kegyeit: ott szeretnének munkát vállalni.
Végh Zoltán. Gyorsabb fejlődés a határ túloldalán © Pelle János |
Mindezt megerősíti Mágori Józsefné makói vállalkozó, önkormányzati képviselő. Eredeti végzettsége szerint matematikatanár, férjével és három fiával alapította cégét, amely zöldségfelvásárlással és -értékesítéssel foglalkozik, de maguk is termelnek vöröshagymát, petrezselymet és fokhagymát, termékeik kilencvenöt százalékát exportálják. „Városunkat a trianoni döntés elvágta természetes piacaitól, gazdasági hátországától; ezt a határok feloldása legalább részben orvosolja ” – mondja, majd sorolja a város gondjait. „A rendszerváltás után tönkrementek az ide telepített ipari üzemek, amelyek egytől-egyig pesti nagyüzemek leányvállalatai voltak. Az emberek a mezőgazdaságba menekültek; a visszaigényelt földeken eleinte nagy kedvvel indult meg a gazdálkodás, ám később a gazdálkodók már csak veszteséget termeltek. Nyomottak voltak az árak, túl sok terméket dobtak piacra. Tizenöt éve Makó térségében évente húszezer tonna vöröshagyma termett, itt helyben dolgozták fel, ami sok munkaalkalmat teremtett. Manapság már vége a hagymaexportnak, és az Európai Unióba való belépésünk után a külföldi konkurencia, elsősorban a német és lengyel hagyma a belföldi piacról is kiszorította a makóit. Errefelé alig van ipari munkahely, de mezőgazdasági is kevés. A nyugati tőke átrohant rajtunk, csak a nagy áruházláncok telepedtek meg a városban, az új ipari üzemek már a határ másik oldalán, Romániában létesülnek. A befektetők Makót elkerülik.”
Talán most változik a kép: tizenöt éve nem volt olyan jó ára a makói fokhagymának, mint az idén, ezért most megkétszerezték a vetésterületet. Élénk az érdeklődés a korábban szinte már leírt vöröshagyma vetőmagja iránt is: a Hagymakutató Állomáson már most előjegyzést vezetnek az igénylőkről.
Mágori Józsefné. A makói hagymára rossz idők járnak © Pelle János |
Tény, hogy a makóiak kezdtek érdeklődni a romániai munkahelyek iránt. Egy Békés megyei kft. újsághirdetésben toborzott munkásokat a 28 kilométerre eső Nagyszentmiklósra, az ottani ipari parkban létesült, német tulajdonú GIS háztartásigép-összeszerelő üzembe, szalag mellett végzendő munkára. A három műszakban végzendő, betanított munkáért havi 105 ezer forintnyi bért ígértek. Makóról és a környező falvakból kétszázan jelentkeztek. A német beruházásból végül is nem lett semmi, de csak idő kérdése volt, mikor jön újabb felkérés Romániából. A közvetítő cég most Temesvárra, egy gumigyárba keresett magyar munkásokat – ide csak azért nem jelentkeztek Makóról, mert Temesvár jóval messzebb van, mint Nagyszentmiklós, és az oda-vissza kétszáz kilométeres ingázást nem vállalták.
Nagyszentmiklós, ipari park. Vége a műszaknak © Pelle János |
Tóth István, Makó legnagyobb magyar tulajdonban lévő üzemének ügyvezetője. A cég kétszázötven főt foglalkoztat, és még százötven beszállítónak ad munkát. Most váltani akarnak: kandallóikat a telítődött német piac helyett Romániában kívánják értékesíteni, emellett azt tervezik, hogy mezőgazdasági gépalkatrészeket gyártanak majd romániai exportra. Ottlétemkor az ügyvezető éppen Ioan Covasintan temesvári gépészmérnökkel, egy ottani cég ügyvezetőjével tárgyalt, közös vállalkozást terveznek.
A román üzletember a hvg.hu-nak elmondta: "Miután Románia belépett az Európai Unióba, gazdaságunk évi 6,5 százalékkal növekszik, de már azt megelőzően, 2005-tól kezdve érezhető volt a gyors fejlődés. Most, hogy megszűnt a vámhatár Magyarország és Románia között, eddig ismeretlen lehetőségek nyíltak meg a számunkra. 2007 január elseje előtt az áruval megrakott kamionok napokig vesztegeltek a határon, ma már minden további nélkül áthajtanak. Sikerült visszaszorítaniuk az óriási bürokráciát és a korrupciót." (Covasintan talán túlságosan derűlátó: a Transparency International 2007-es felmérése szerint Románia a korrupció szempontjából a legfertőzöttebb állam az Unióban. A tizes skálán elért 3,7 pontjával a 131 országot felvonultató listán a 67. helyet foglalja el. Magyarország 5,3 ponttal a 39. volt. A szerk.)
Sok vállalkozó szerint a romániai gazdasági környezet vonzóbb, mint a magyar. Romániában az adózást egyszerűsítették, és a mértéke is – főleg a kisvállalkozásokat illetően – alacsonyabb. Temesváron már vagy tíz éve működnek magyar építővállalatok, a Klímatechnikának például több száz alkalmazottja van. E cégek munkatársainak átlagosan tíz százaléka – elsősorban a felső vezetők és top szakemberek – magyarországi.
Battonya ortodox temploma. Gyarapodik a gyülekezet |
„A battonyai ingatlanok felvásárlása jó néhány éve kezdődött” – mondja Kreszta István, a battonyai, román nemzetiségű tévés újságíró, a Magyar Televízió Szegedről sugárzott Ecranul nostru című román nyelvű műsorának szerkesztője. „Az egész országban itt, a román határ szomszédságában voltak a legolcsóbbak a házak és a telkek. Öt-hat éve egymillió forintért még jó állapotban lévő, kétszobás házat lehetett itt venni, a romos, elhagyott házak, illetve telkek ennek az összegnek a töredékébe kerültek.”
A huszonöt kilométerre eső Arad prosperál: harmincöt-negyvenezer munkahelyet hoztak létre az utóbbi években. Az ottani ingatlankonjunktúrát kihasználva sokan vásároltak Battonyán házat. Mint a városban élő ismerősöm elmondta, volt, aki Aradon eladta kétszobás panellakását, az árából három-négyszobás családi házat vett Battonyán, és még arra is jutott pénze, hogy felújítsa az épületet. Most már oda is költözött, mert miután Románia csatlakozott az EU-hoz, a hat kilométerre lévő Tornyán megszűnt a sorbanállás, felgyorsult az átkelés.
Ma már kétszáz fölött van a román állampolgárok által megvásárolt ingatlanok száma, a lakóingatlanoknak mintegy a tíz százaléka a románoké. Jelentős aradi vállalkozók, magas állású köztisztviselők rendezkedtek be Battonyán, ahonnan viszont – tekintettel a húsz százalékot is meghaladó a munkanélküliségre – kezdenek átjárni a helybeliek Aradra dolgozni, a háziasszonyok pedig bevásárolni. Megindult a szervezett toborzás is, mert Battonyától nyolc kilométerre, Tornyán, a határ román oldalán is ipari parki létesül, ahol egyszerre tíz üzemben kezdődik meg a termelés. Egy autóalkatrészeket gyártó üzem már beindult. Ezekben azt üzemekben 70-80 ezer forintot, azaz a román minimálbérnél többet kínálnak a magyar szakmunkásoknak, ami már vonzó a battonyaiaknak.
Nem kell különösebb jóstehetség annak belátására, hogy a határ mentén érlelődnek a változások: az unió előnyeit kihasználva a dinamikusan fejlődő határ menti romániai térség felszívhatja a hanyatló magyar régiók fölös magyar munkaerejének egy részét, miközben magyar cégek a "lábukkal fognak szavazni": egyre többen választják majd a számukra kedvezőbb romániai gazdasági környezetet. A tehetősebb romániai polgárok pedig előnyös áron vett magyarországi házaikból fognak ingázni a két ország között.
Pelle János