A kifogásolt cikk

Ungváry Krisztián Papírdandár című cikkét itt olvashatja. Tovább >>

Mószerolni könnyű, bizonyítani nem muszáj: ez megy ma, lassan szóra sem érdemes. Másodkézből pedig azokat igyekezett a múlt máig ható bűneivel megbélyegezni, akik az ő kutakodását, címkézéseit, rosszhiszemű próbálkozását az ügynök-akták megszellőztetésére, azaz a törvénysértő erőlködését kifogásolták. Ezek egyike én volnék („a” sportjogász?!).  

Ungváry úrral félúton vagyunk egy általa rám szórt, hamis ügynökvád igazságszolgáltatási helyre tételében. Őt a Legfelsőbb Bíróság végleges ítélete jogsértőnek minősítette, s elégtétel adására valamint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte. Ugyanennek a rágalmazási ügynek a büntetőbírósági eljárása rövidesen folytatódhat. Túl sok meglepetés ilyenkor már nincsen. A Bíróság döntése Ungváry urat még az idén elítéltté avathatja. A procedúra főbb elemei, maga az ítélet is honlapomon olvasható, ellenőrizhető.

Más ember ilyenkor elmotyog egy sajnálom-ot, félreáll, netán új ellenség után néz. Nem így Ungváry úr, aki bosszút forralva régi és új hivatkozásokkal nem elégtételt ad, hanem - a maga jellegzetes módján - elégtételt vesz rajtam bukásáért. Fújja azokat a kamu hivatkozásokat, amelyeket a perben elbukott, vagy amelyekről a bírósági határozat úgy szól,  mint vitatható nézetekről. Idézet a végső határozatból: „A való tényeket pedig, mely szerint a felperes korábban a Belügyminisztérium alkalmazottja volt, és feladatkörébe tartozott az SZT-tisztek jogi sorsát rendező jogszabálytervezet elkészítése, az alperes ugyanilyen módon hamis színben tüntette fel. Ezzel a felperesnek ...védett jóhírnevét megsértette”.

A történész szerző most előállt új, hamis tényállítással is az én egyesületi joggal kapcsolatos véleményemről és magatartásomról. Ismét lódít. Viszonylag magas közhivatali posztom ellenére közöm volt a 80-as években olyan egyesületek életre segítéséhez, mint pl. a naturistáké, a dunapataji polgároké, a homoszexuálisoké. Az akkoriban rebellisnek számító Ablak c. tévéműsorban, politikai kockázatot vállalva azon ügyködtünk, hogy ténybelileg és jogilag is nyíljék ki az egyesületi szabadság. Bundás hazugság azt állítani, hogy az ÉS-vitában bárkit berendeltem volna. Ellenkezőleg, tanú van arra, hogy másodízben már én nem kaptam szót a közlésre, hanem az ÉS Duna-parti irodájába átkérettek, s adtak egy ígéretet, hogy később majd jöhet egy interjú velem. Nem jött.

Sajnálom, hogy a szellemi ámokfutást csak a bíróságon van módom megállítani.  Javaslom az olvasónak: az Ungváry-dolgozatokból vonja ki az ártó szándékot és a bosszúszomjat.

Mi marad utána?