© Kovács Bence

A kormány helyében sürgősen lebontatnám az Országgyűlést övező, Kossuth teret elzáró többszörös kerítést, és ezzel felszámolnám az Ország Házát övező szimbólikus aknamezőt. Eddig reménykedtem abban, hogy a rendőrséget közvetlenül utasító politikusoknak, s személy szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek megjön a józan esze. Követi Demszky Gábor példáját, aki december végén diszkréten eltávolíttatta a városházi „park” Madách tér felöli hátsó frontján éktelenkedő drótkerítést, amelyet az október 23-i, rendőrattakba torkolló tüntetés után állítottak fel.

A főpolgármester, bár nyilvánosan köszöntet mondott Gergényi legényeinek, a nyolcvanas években feltehetően sokat hallgatta a Pink Floyd együttes Wall (Fal) c. lemezét. Mindenesetre belátta, nem tanácsos, hogy a főváros kellős közepén hosszabb ideig fennmaradjon s ezzel szimbolikus dimenzióba emelkedjen egy elidegenítő, elszigeteltséget jelképező Fal.

Gergényi Péter budapesti főkapitány január 24-én, hosszas huzavona után nyilvánosságra hozta intézkedéseinek a szövegét, mellyel a Kossuth teret „műveleti területté” nyilvánította. A több civil szervezet, és az adatvédelmi biztos közbenjárására publikált szövegből, illetve a hozzá fűzött kommentárból egyértelműen az tűnik ki, hogy jogilag erősen vitathatóak az indokok, melyek alapján a Parlamentet a közelebbről nem körvonalazott „kockázat” fennállásáig, azaz beláthatatlan ideig körbekerítették. Aligha kétséges, hogy az október 23-án, a hajnali órákban elrendelt kiürítést és területfoglalást a Kossuth téren a politikai vezetők, talán személyesen a miniszterelnök utasítására hajtotta végre a rendőrség. Ezzel az adott körülmények között a közvélemény nagyobb része valószínűleg egyet is értett.

Gergényi második intézkedéséről, mely a többszörös kerítést állandósította, szintén feltételezni lehet, hogy „legfelsőbb jóváhagyással” adta ki. A Népszabadság tudósítója, Fekete Gy. Attila elképzelhetőnek tartja, hogy egészen „a gyülekezési törvény módosításáig” állhat a fal a Lipótvárosban, azaz beláthatatlan ideig. (A gyülekezési jogról szóló 1989 évi III. számú törvény egyes rendelkezései fölött valóban eljárt az idő, közeli módosítását azonban irreálissá teszi, hogy ehhez kétharmados többségre, azaz az ellenzék egyetértésére van szükség.)

Az a benyomásom, hogy a kormányzó koalíció vezetői nem hajlandók rászánni magukat a jelenlegi, tarthatatlan helyzet megváltoztatására. Úgy tesznek, mintha a közvélemény számára közömbös lenne, hogyan értelmeznek egyes rendészeti jogszabályokat. Holott korábban nagyon is rájátszottak a közvélemény várható reagálására. Egyesek egyenesen azt feltételezik, a tévé szeptember 17-ei „ostroma” során a rendőrség vezetői elsősorban azért akarták gyengének és szervezetlennek mutatni az őrzőket, hogy a tüntetők mintegy százötven-kétszáz fős kemény magja felbátorodva a „túlerőn” elveszítse a fejét, s a nyilvánosság előtt kompromittálja az ellenzéki erőket. Tény, hogy a törés-zúzás, a pusztítás képei meglehetősen gyorsan és gyakorta jelentek meg a „királyi” tévé képernyőjén, sőt még az önkormányzati választások kampányában is feltűntek. Rossz rágondolni arra, milyen mártírkultusza lenne a médiában a két rendőrnek, ha benn égnek a biztosítás nélkül, dilettáns módon odaküldött, majd magára hagyott vízágyús kocsiban. (Így viszont, hogy a tüntetők kimentették őket, eltűntek a nyilvánosság elöl, feletteseik bizonyára megtiltották, hogy nyilatkozzanak.)

Gyurcsány Ferenc és kormánya, valamint az október 23-án igencsak aggályos módon fellépő, tüntetőket inzultáló rendőrség vezetői elfeledkeznek arról, hogy amennyiben a Kossuth téri fal a márciusi tizenötödiki tüntetésekig fennmarad, a tiltakozás központi témájává válik, szimbolikus értelmet nyer a demonstrálók számára. A rendőrség, melynek kötelessége megvédeni a Parlamentet, ahogy a Magyar Televíziót is (bár a két épület szimbolikus értéke és jelentése nem azonos) arra kényszerülhet, hogy a kétes legitimitású, erkölcsileg és politikailag védhetetlen fal védelmében állja a sarat. Súlyos taktikai hiba lenne a kormány részéről, ha hagyná, hogy a legalábbis vitatható megítélésű szeptemberi és októberi események emléke „intézményesüljön”, állandó referenciául, tájékozódási pontként szolgáljon a közvélemény számára.

A népszerűtlen szimbólumok - Bastille, Tulleriák, Téli Palota, Sztálin-szobor - elleni tüntetéseknek és támadásoknak nagy hagyománya van a világtörténelemben. A francia forradalom idején az abszolutizmus elleni gyűlölet olyan erős volt, hogy a közvélemény tudomást sem vett a Bastille védőinek kegyetlen lemészárlásáról, a lincseléseknél fontosabb volt, hogy „győzött az igazság”. (A Köztársaság téri véres események propaganda célokat szolgáló „átstilizálásához” is diktatúrára, tájékoztatási monopóliumra, nem mellesleg hosszabb ideig tartó kampányra volt szüksége a korai Kádár-rendszernek.)

A Parlament körüli fal értelmetlen, csúnya, és politikailag elfogadhatatlan. Márciusban, ha addig fennmarad, egészen biztosan a tüntetések és tiltakozások első számú célpontja lesz. „Tárgyi bizonyitékul” fog szolgálni azoknak, akik szerint  Gyurcsány nem képes megtalálni a közös hangot a társadalommal, képtelen a dialógusra. Ezt a helyzetet a kormánynak mindenképpen el kellene kerülni, amennyiben nem tekinti az ország polgárait, köztük saját választóit is, - Pink Floyd szavaival élve - , „tégláknak a Falban”.

Pelle János