A Kisbarnaki Farkas rangját visszaállító gesztusnak nincs semmiféle gyakorlati következménye, tekintettel arra, hogy a főtiszt 1980-ban a Német Szövetségi Köztársaság területén elhalálozott, közeli hozzátartozói pedig nem élnek Magyarországon. Ám a gesztus vitát provokált a közvéleményben és a történészek között.

Ungváry Krisztián a 168 Óra című lapnak adott interjúban kisbarnaki Farkasról, mint a Szálasi-kormány elhelyezési kormánybiztosáról beszélt. Szerinte a vezérezredes, „katonai pályája záróakkordjaként annak a katonai bíróságnak volt az elnöke, amely egykori honvéd bajtársát – Hardy Kálmán altábornagyot – halálra ítélte, másokat súlyos börtönbüntetéssel sújtott.” „A VI. hadtest parancsnokaként 1944 októberében kulcsszerepe lett volna a kiugrási kísérlet támogatásában. Horthy megbízott benne, őt és hadtesttörzsét a megfelelő pillanatban Budapestre rendelte, és egy nappal a kiugrás előtt személyesen tájékoztatta. Farkas azonban a parancsot elszabotálta, és a kiugrás sikertelensége után felesküdött Szálasi Ferencre. Magyarán: megszegve katonai esküjét elárulta a kormányzót.” „Olyan férfiúnak adták vissza a katonai becsületét, aki esküt tett a Szálasi Ferenc nemzetvezetőre, a tömeggyilkos nyilasok léptetették elő vezérezredessé, szerepet kapott a nyilas éra utolsó óraiban, Sopronkőhidán a „nemzetárulók” ellen folytatott bírósági tárgyalásokon, és ő volt az, aki útjára bocsátotta a koronát és más nemzeti kincseket Bécsbe szállító aranyvonatot.”

Hasonlókép ítélte meg kisbarnaki Farkas szerepét Kovács Tamás, a Holocaust emlékközpont igazgatója, a Hadtörténeti Intézet konferencián elhangzott felszólalásában. Elmondta, hogy Kisbarnaki Farkasnak a nagycenki kastélyban székelő „Országos Elhelyezési Kormánybiztosság ” vezetőjeként szerepe volt mintegy három milliárd akkori dollár értékű nemzeti vagyon – benne a koronaékszerek, az aranytartalék és nemzeti bélyeggyűjtemény nyugatra hurcolásában. E minőségében együttműködött Kurt Becher német parancsnokkal. Ugyanakkor arra nézve nincs adat, hogy a zsidókérdés „végső megoldásában” közvetlenül részt vett volna.

Bonhardt Attila, a katonai levéltár igazgatója előadásából az előzőekhez képest árnyaltabb kép rajzolódik ki. Eszerint Kisbarnaki Farkas, a vallásos katolikus katonatiszt, aki az eucharisztikus kongresszus megrendezésért magas pápai kitüntetést kapott, inkább anglofil volt, mint németbarát. Jó kapcsolatot tartott Teleki Pállal, és vele együtt szervezte a magyar cserkészmozgalmat. A debreceni hatodik hadtest parancsnokaként dálnoki Veres Lajos vezérezredessel együtt felkészült rá, hogy 1944. március 19-én szembeforduljon a németekkel, amennyiben Horthy Miklós parancsot ad az ellenállásra. Erre azonban nem került sor, és a kormányzó jóváhagyásával a háború folytatódott,

1944. júliusában Kisbarnaki Farkas, - aki leváltotta a katonának tehetségtelen, de annál vérengzőbb, nyilas Beregfy tábornokot, - a Kárpátok hágóin visszaverte a Vörös Hadsereg támadását, könyörtelen eszközökkel állítva meg a magyar hadsereg menekülésszerű visszavonulását. Ezzel a németek bizalmát megnyerte, de a kiugrást előkészítő Horthy továbbra is számolt vele: felmerült, hogy tagja lesz a Lakatos kormánynak. Október 15-e előtt a kormányzó csapataival együtt a fővárosba rendelte, s kinevezte a pesti hídfő parancsnokának. Szerepe a nyilas államcsíny idején nem egyértelmű: utólag nehéz kideríteni, hogy azért tagadta meg Horthy „kiugrási parancsának” végrehajtását, mert a csapatai nem érkeztek fel Pestre, vagy elárulta a kormányzót.

Kisbarnaki Farkas Szálasi államcsínye után sem szerelt le, hanem letette az esküt a nemzetvezetőre. Beregfy hadügyminiszter kinevezte Országos Elhelyezési Kormánybiztosnak, és az időközben Németországba hurcolt Horthy előzetesen aláírt javaslatára, vezérezredessé is előléptették. A háború utolsó hónapjaiban Sopronkőhidán bíráskodott az árulással vádolt dálnoki Veres Lajos vezérezredes és Hardy Kálmán altábornagy felett. Őket nem végeztek ki, az utóbbi halálos ítéletét másodfokon hosszabb - és az adott körülmények között formális - szabadságvesztésre változtatták. .

Bár 1945. nyarán a nyugati hadifogságból írt hosszú levelében igyekezett megmagyarázni a tetteit, Kisbarnaki Farkast 1950. márciusában életfogytiglani börtönre ítélték. A távollétében, késve hozott népbírósági ítélet valódi oka az volt, hogy a tábornok egy ideig aktív szerepet játszott a nyugat-németországi magyar emigrációban.

1947 szeptemberében, amikor már eldőlt, hogy a hazai erők nem tudják megállítani a kommunista hatalomátvételt, rövid időre úgy tűnt, a nyugati szövetségesek támogatják valamiféle emigráns magyar ellenkormány megalakulását. A bajorországi Altöttingbe hívták az 1939 májusában választott, „legitim” parlament képviselőit, de csak a volt Imrédy-párt, és az egymással vetélkedő nyilas pártok küldöttei jöttek el, alig tucatnyian. Itt Kisbarnaki Farkast választották az emigrációs kormány miniszterelnökének, de 1948-ban, az állandósuló belső viszálykodás után lemondott funkciójáról, látva, hogy az amerikaiak sem bíznak a társaságban. Ekkor lett a Magyar Szabadság Mozgalom elnöke, tagja a Nemzetek Antibolsevista Frontjának. Majd mikor e szervezet felett is eljárt az idő, a nyugat-németországi magyar cserkészmozgalomnak szentelte idejét. 1962-től haláláig az emigrációs Vitézi Szék főkapitánya volt, miközben abból a tábornoki nyugdíjból éldegélt, melyet a német államtól kapott.

Kisbarnaki Farkas Janus-arcú főtiszt volt, mondják, akik rendfokozatának helyreállítását javasolták. Azzal érveltek, bár közel állt ahhoz, hogy háborús és népellenes bűnöket kövessen el, ettől a sors mégis megkímélte, ezért átmenetileg a nyugati szövetségesek is szalonképesnek ítélték. Más történészek szerint igenis, elkövette ezeket a bűnöket. Ám arra, hogy személye, megítélése még ekkora vihart gerjeszt a harmadik évezred első évtizedében, senki sem gondolt.

Pelle János