Nyüzsi nyüzsi 2011. december. 20. 14:40

Deutsch Barrosot kommunistázza, és választókkal kommunikál

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz – hóna alatt Pozsgay Imrével és Szűrös Mátyással – lekommunistázik mindenkit, aki...

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz – hóna alatt Pozsgay Imrével és Szűrös Mátyással – lekommunistázik mindenkit, aki szembejön, és nem ért egyet vele. Úgy látszik, hogy ezt a gyakorlatot meghonosítani küldték ki Brüsszelbe Deutsch Tamást.

Amint azt már az Origo is megírta Deutschnak ezúttal az Európai Bizottság (!) elnökét, az Európai Néppárt(!!), tehát a többek közt a Fidesz által is alkotott európai jobboldal egyik tagját, José Manuel Barrosot bélyegezte gyakorlatilag kommunistának.

És miközben Deutsch az EU-tárgyalások sikerén ügyködik, nem hanyagolja el itthoni híveit sem. Egyik ismerőse kritikát fogalmazott meg ténykedésével kapcsolatban (foglalkozzon Deutsch az eredeti szakmájával, vagyis hajkurássza a nőket, vagy tartassa ki magát velük, és ne az adófizetőkkel), Dajcstomi egyből lecsapott. Kedvesen rákérdezett, hogy az illetőnek esetleg nem áll föl, azért foglalkozik az ő – úgymond – nőknél elért sikereivel. Egy későbbi hozzászólásában pedig még azt is kritikusa fejére olvasta, hogy közszolgaként (valószínűleg innen az ismeretség) még más húrokat pengetet – ami egy volt miniszter részéről egy volt mezei köztisztviselővel szemben különösen ízléses eljárás, melyen alig enyhít, hogy gyáva, szaralakozik egy sort.

No, de azért van nekünk Dajcstomink, hogy tudja fokozni. Egy odatévedő hölgy szóvá tette, hogy nem éppen politikushoz méltó megszólalás volt a korábbi, és Deutschnak „nincs kedve inkább playboykodni és nem az én pénzemen bohóckodni”? Mire a brüsszeli bonviván a konzervatív illem és tapintat jegyében azzal vágott vissza, hogy a hölgy fotóját elnézve maradna inkább a pénzénél a playboykodás  helyett.

Az egész beszélgetés kommentár nélkül itt:

Kövesse a Nyüzsit a fészbukon, a nap folyamán további érdekességek Deutsch Tamásról!

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.