Most figyeljenek, hogy mivel tereljük a figyelmüket.
Kedves olvasóink, átmenetileg megszakítjuk a Magyarországon letelepedni akaró nem létező menekültekkel kapcsolatos, hónapok óta tartó és mindent kitöltő drámai adásfolyamot két jelentéktelen, ugyanakkor semmitmondó tegnapi hírecske kedvéért; nyugodtan nyújtózzanak egyet vagy menjenek ki egy sörért, nem maradnak le semmiről.
Amúgy is álsztori mindkettő. Az egyikből kiderül, hogy a paksi beruházásról mégis csak készült hatástanulmány (érthető, ha itt abbahagyják az olvasást), az eddig titkolt kormányzati anyagok (ásítás) arra a következtetésre jutottak, hogy az új erőmű teljesen értelmetlen, viszont a környező élővilágot tökreteszi (még nagyobb ásítás). Mindezt 3000 milliárd forintért, illetve még annál is többért, mert a feljegyzés szerint a költségeket alulbecsülték (uncsi). Tehát: a Dunának és a nemzeti függetlenségnek annyi, 30 év eladósodás jön plusz Putyin, na, kapcsoljunk el, hátha megy valahol valami izgalmas bevándorlós tudósítás.
A másik komolytalan infócska azzal próbálja elterelni a figyelmet a társadalmat valóban érintő problémáról, hogy a simicska2.0-ként üzembe helyezett lopódroid a gázbizniszben kavar éppen állami segédlettel offshore (ez valami idegen szó, idegenek haza!) cégeken keresztül. A haszon több tíz milliárd forint (na és? minden politikus lop). Húszszor annyi, mint amennyit az állam egy évben a menekültekre költ (helyes). A felcsúti polgármester és a nemzet első vejének egyhangú hétköznapjaival tegnap semmilyen cikk sem foglalkozott, ami jobb is, mert a közönség türelmének is van határa.
Elnézést kérünk, hogy az idejüket raboltuk. Mostantól teljes műsoridőben újra a nem létező menekültekkel foglalkozunk. Ha Magyarországra jössz, nem veheted el Mr. Finkelstein munkáját.