Szóval, magyarázza Gulyás Gergely a Fidesz tapolcai bizonyítványát, az itten a baj, hogy a párt bizonytalanságban hagyta a szavazóit, hogy hol vannak, ugye, a polgári értékek. (Mondjuk G. Fodor Gábor eloszlatta ezt a bizonytalanságot, de hát ki figyel oda G. Fodor Gáborra?)

Jaj, mondta az egyszeri Fidesz-szavazó, hát nekem itt a zsebemben nemrég még polgári értékek cincogtak, ha úgy hozta polgárúri kedvem, hát vasárnap délelőtt elugrottam a gyarmatáruházba, vettem rajtuk csirke far-hátat, és amíg megfőtt a vegetás tyúkhúsleves Zilahy-módra, hát beledanolt a fülembe a Dankó Rádió, most meg ugye, nem cincognak, nem ugrálok, nem fő, csak dalol. Korgó gyomorral meg már nem is hangzik olyan jól, hogy „ott lennék boldog csupáááán”, mert hát én, a keményen kisember, hasmagyar vagyok, nem merek már szívmagyar lenni, kurva hosszú az előjegyzési lista a nemzeti kardiológián.

"A Fidesz továbbra is értékközösség, de ezt minden döntésnek vissza kell tükröznie" – bólogat Gulyás Gergely, de hát az egyszeri Fidesz-szavazónak már csak ő jelenti a gulyást a híg hóvégi leveske mellett kornyadozva, a nagy szaftos húsokat a mások fazekába pakolták, ottan fődögélnek, de még az apró mócsingok is, és minden döntés tükrözi az értékközösségüket, csak hát egyre kisebb a fazék, egyre nő az étvágy, és a szakács hébe-hóba még az értékközösöknek is a fejére csap a merőkanállal, ha nagyon nyúlkálnak az értéklevesbe, megpróbálják kilopni belőle a hungarikum karcagi brókerbirkát, a rekorder szarvasgombát, a ridegen éhenhalasztott hortobágyi szürkemarha-javát, nem ingyenkonyha ez itt, ne tessék tülekedni, mert letaposódnak az értékközös rózsatövek!

Gulyás Gergely fel is sorolja a polgári értékeket, az antikommunizmust, az átláthatóságot és a következménynélküliség elutasítását – mert hát legalább humora van a kormánynak, jó humor lenne, csak az a gond vele, hogy egyáltalán nem vicces. Az itten a tanulság, vonja le Gulyás Gergely, hogy „a fideszes szavazók értékvilágával nem mehetünk szembe”. Ránk szavaztatok, elloptuk a pénzeteket. Nincs pénzetek, dühösek vagytok. Hát ne mi mondjuk már meg nektek, hogy kire legyetek dühösek! Majd megmondja a Jobbik. És ha ez kell nektek, majd ezt mondjuk mi is. Vagy csak úgy bólogatunk.

Végül előáll Gulyás Gergely a nonpluszultrával, a Lólábú Ürdönggel: a Budapesti Liberálissal, aki nagy vörös nyelvét öltögeti lefittyedt ajkai közül, kezében „Szellemi kútméreg” feliratú palackot lóbál, azzal locsolja a nemzet tiszta forrását. Hogy ugye, attól lettek itt nácik (azért szavaztok helyettünk a nácikra, kedves félrevezetett szavazóink), mert a Budapesti Liberálisok farkast kiáltoztak, ahányszor csak a jobboldal ragadta szakértelemtől és odaadástól kérges markába az ország hajójának nyikorgó kormánykerekét.

És igaza van! Emlékezzünk csak: mikor a bölcs Antall József lelkesen igyekezett elővenni a történelem szekrényéből a Horthy-kor naftalinos csontvázát, mindenféle firkász, gondolkodó, balett-táncos és kőfaragó náciveszélyről rikoltozott. Mikor Csurka úr bő szájjal zsidózni kezdett, mikor feltűntek az első árpádsávos zászlók (micsoda felháborodás volt itt, tetszünk még emlékezni, micsoda megdöbbenés?), és az akkor még belügyminiszter Boross úr – utóbb Antall úr rövid folytatása más eszközökkel – úgy vélte, ne zavarják már őt ilyen csipp-csupp ügyekkel, a Budapesti Liberális megátalkodottan náci veszélyről kiabált. És utána is, folyton. (Nem csak a „jobboldali”, hanem a „baloldali”, horribile dictu a „balliberális” kormányok alatt is, de hát antul rosszabb. És persze nem csak a budapestiek, meg nem csak a liberálisok, de hát antul rosszabb.)

A Fidesz polgári köreiből kinőtt egy virtigli náci párt? A Budapesti Liberális nácizott. Mikor rasszista sorozatgyilkosok cigány embereket gyilkolásztak? Ezek nem átallottak nácizni. Mikor a parlamentbe bekerült a kurucinfó fél szerkesztősége, néhány kiérdemesült bonehead-vezér, és lassan már meg sem lehetett különböztetni, hogy melyik párt képviselője, aki éppen a cigányok szegregálása mellett érvel, zsidózik, buzizik egy kiadósat, vagy éppen – akár ellenzékből – a hajléktalanok kriminalizálását hirdeti, a Budapesti Liberálisok lehajtottak egy pohárka elmúlt 25 éves Chivas Regalt a rózsadombi romkocsmában, elszívtak hozzá egy kendermagos spanglit, és jólesően náciztak.

Ennyit tudnak. Ezek.

Magam nem vagyok liberális, sőt jó ideje már budapesti sem. De a nácik azért aggasztanak (a nem nácik is amúgy: ilyen aggódós típus vagyok). Tartok tőle, hogy rablók váltják a tolvajokat. De majd ha tarkóra tett kézzel ott állok, arccal a falnak, és a falon meglátok egy régi, kopott falfirkát, ami az ördögöt ábrázolja, utolsó pillanatomban majd bosszankodva csóválni fogom a fejem: ej, ezek a fránya Budapesti Liberálisok! Hát nem a falra festették?!