Nyüzsi Szegő Péter 2014. június. 04. 17:23

Kóser Trianon

Megvan nekünk is a saját Trianonunk. Mindenkinek a magáé. Még a zsidóknak is.

Két évvel ezelőtt a személyes Trianon első körét elintéztem egy mondattal és egy fényképpel, itt az ideje bővíteni egy kicsit.

A fönti link alatt apai nagyapai dédapai ükszüleimnek a kassai zsidótemetőben található sírja látható. Apai nagyapai dédapai ükapám, Szegő (1887. június 2-ig Schlesinger) Alajos 1844-ben született az Árva vármegyei Szlanicán, ugyanott, ahol 1877-ben unokaöccse, a Schlesinger Sámuel Ármin néven született Szabó Ervin is.

Szlanicát, a mi Bözödújfalunkat ne keressék a térképen: a negyvenes-ötvenes évek fordulóján épült Árvai-víztározó fenekén van, akárcsak részben vagy egészben öt másik falu: Hámri és Oszada teljesen, Bobró, Námesztó és Usztye részben. Ezeknek a falvaknak a szinte teljesen szlovák lakóit – ja, igen, arrafelé főként a zsidók voltak a magyarok, de ők a negyvenes-ötvenes évek fordulójára valahogy meghaltak – kitelepítették, főleg a Felvidék magyarlakta déli sávjába az etnikai arányokat megreformálandó.

Alajos ükapámat Námesztón jegyezték be, nyilván ott volt a legközelebbi hitközség. Kilencvenhat évvel később, 1940-ben történelmileg úgy alakult, hogy nagypapámnak be kellett szereznie a származását igazoló dokumentumokat, ő pedig törvénytisztelő állampolgárként bebizonyította az államnak, hogy echte zsidó. (Hírcsárdára és a Vakkomondorra már akkor sem lett volna szükség: volt nekünk valóságunk, mellyel a média említett szegmensei már akkor sem lettek volna versenyképesek, sőt.) E bizonyítási folyamat részeként Námesztóból kért ki nagyapjáról, az én ükapámtól születési anyakönyvi kivonatot, melyeket meg is kapott, Reich József rabbi aláírásával.

Oszadában született apai nagyapai dédanyám, a fönt említett nagypapám mamája. Mivel azonban Oszadából kettő volt – az egyik a már említett, amelyik az Árvai-víztározó fenekén nyugszik, egy pedig az Árvával szomszédos Liptó vármegyében, s ez utóbbi mindmáig megvan – vélhetően örök rejtély marad, melyikben született.

Szintén rejtély, hogy nagypapámat mi vezette akkor, amikor származási papírjait beszerezte: ha nem csinált volna semmit, az állam – kellő papírok híján – megállapította volna, hogy nincsenek meg a keresztény – értsd: nem zsidó – származást bizonyító iratok, mint ahogy azok így sem lettek meg.

Nincs már kitől megkérdezni.

hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.