A globális kibocsátáscsökkentés sikere nagy részben Kínán múlik – interjú Losz Ákossal, a Nemzetközi Energiaügynökség vezető elemzőjével
5 perc
2024.12.17. 12:00
Jól ismerjük a nyugati országok zöldítési törekvéseit és azok buktatóit, de kevesebbet tudunk a teljesen más alapállásból induló Ázsiáról és Afrikáról. Losz Ákossal, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető gázpiaci elemzőjével erről is beszélgettünk.
A globális karbonsemlegességi célok nem érhetők el egy csapásra, a földgáz még egy darabig velünk marad. Milyen szerepe lesz a zöldátállásban?
A földgáznak az energiaátmenetben játszott szerepe meglehetősen komplex kérdés, az átmenet korai szakaszában komoly szerephez juthat. A következő évtizedekben a gáznak elsősorban a fejlődő országokban, főleg Ázsiában és Afrikában lehet pozitív szerepe, amennyiben bizonyíthatóan szenet vagy olajat helyettesít, és a járulékos metánkibocsátás alacsony. Hosszabb távon a gáz jövője attól függ, mennyire sikerül az ellátási láncban fellépő metánszivárgást visszaszorítani, mekkora teret nyer a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás gázzal vagy gázalapú hidrogénnel kombinálva, és milyen mértékben tudjuk alacsony kibocsátású gázokkal helyettesíteni a fosszilis gázmolekulákat. Az is fontos, hogy milyen mértékben tudnak teret nyerni az energiatárolással és keresletoldali szabályozással kombinált megújulók a következő évtizedekben.
A legnagyobb károsanyag-kibocsátó Kína, és bár nagy erőket mozgat meg, hogy átálljon a szénerőművekről a megújulókra, a gázfelhasználása is nagy. Mennyire megvalósítható az ország zöldítési ütemterve, és mit jelent a globális emissziócsökkentésben?
A világ legnagyobb szénfogyasztója és szén-dioxid-kibocsátója Kína. Így nem túlzás kijelenteni, hogy a globális kibocsátáscsökkentés sikere igen nagy részben ott dől el.
A karbonsemlegességet Peking 2060-ra, a nyugati országoknál 10 évvel később tervezi elérni, a szén-dioxid-kibocsátása pedig várhatóan 2030-ban tetőzik. Az ottani politikai rendszer sajátosságai miatt viszont a hivatalos célkitűzéseket érdemes komolyan venni. Az ázsiai óriás az utóbbi években gőzerővel gyártott és állított üzembe zöldtechnológiákat, a legtöbb területen ma már világelső. A gáz szempontjából továbbra is a legfontosabb piac középtávon, ez részben a szén gázzal való kiváltásának köszönhető. 2030 után az ország az összes fosszilis energiahordozó felhasználását csökkenteni tervezi, így a földgázét is.
Ázsiában rengeteg megrendelést adtak le szénerőművekre, ezek túlnyomó részét Kína építette.
2021 óta Kína hivatalosan nem finanszíroz vagy épít új szénerőműveket külföldön, ám a folyamatban lévő projektek sok esetben nem álltak le. Kína után India a második legnagyobb szénfelhasználó, és a globális fogyasztás több mint háromnegyede a feltörekvő ázsiai országokban koncentrálódik. Itt a megújulók gyorsan növekednek, de az energiaigény sokszor még gyorsabban nő, így többnyire a fosszilis energiafelhasználás is felfelé ível. Ahol létezik vagy épül gázinfrastruktúra, ott a megújulók mellett a gáznak juthat nagyobb szerep. Ez a helyzet például Thaiföldön és részben Indiában. Ahol azonban nem elégséges a gázinfrastruktúra – például Indonéziában vagy Vietnámban –, ott általában marad a szén és a megújulók kombinációja.
Mi lehet a biogáz és a hidrogén szerepe a zöldátállásban? Ezekkel hogyan és mekkora részben lehet kiváltani a földgázt?