Nyüzsi nyüzsi 2014. február. 21. 12:59

Keleti Front

Mindenki nyugodjon meg, a kormány nincs a helyén.

Ukrajnában a helyzet bonyolult. Egy szörnyűséges oligarcharendszer ellen tüntetnek mindenféle világnézetű és indíttatású emberek, köztük nácik, csak a balhé iránt lelkesedők, és a rendszerrel elégedetlen, más oligarchák lekötelezettjei is. Ám bárkik is ők, csak a legelvetemültebb diktatúrák lövik éles tölténnyel saját polgáraikat. Ha valakinek kétségei voltak eddig arról, hogy az ukrán rezsimet nem lehet szabadjára hagyni, és elsőként a hatalmat kell megzabolázni, az most kézzelfogható bizonyságot szerezhetett erről.

Így is viselkedik a nagyvilág minden jelentős tényezője. Külügyminiszterek tárgyalnak, elnökök óva intenek, a nyugati sajtó meg aprólékosan próbál beszámolni a fejleményekről.

Eközben Magyarországon.

Martonyi János külügyminiszter fölszívódott, utoljára egy fotókiállítás megnyitóján látták. A Külügyminisztérium önmagával versenyzik a semmitmondó közlemények kiadása kategóriában. Nem kell erőlködnie, biztosan nyert.

No, nem úgy a miniszterelnök! Ő végre elemében érzi magát. A légvonalban kilencszáz kilométerre lévő Kijevben zajló események miatt, elment a magyar-ukrán határhoz megtekinteni a…. Mit is? Nem tudjuk: mit gondolt, mit fog ott látni? De a házimédia lelkesen számol be, hogy a hadseregtábornok megtekintette a cigarettacsempészet elleni küzdelemben edződött határőr-alakulatok munkáját. Talán tapasztalatit összegezte, amikor a Kossuth rádiónak ma reggel úgy nyilatkozott, hogy mi akkor inkább a háttérből figyelünk, egyébként meg „minél kevesebb, az emberi életben bekövetkező károkat kívánunk Ukrajnának”. Emberi életben bekövetkező károk…

Apropó: Kossuth rádió. Már szavaink sincsenek a rövid idő alatt legendássá váló „rendvédelmi szervek megkezdték a terroristák felkutatását és ártalmatlanná tételét” tudósításra. Azzal tisztában voltunk, hogy a közmédiát közvetlenül a politika irányítja, az viszont újdonság, hogy a kijevi elnöki rezidenciáról.

Eközben az ifjú konzervatívok is előmásztak a pöcegödörből. Most nem arra célzunk, hogy az egyikük a megfelelő pillanatot kihasználva javaslatot tesz egy területvásárlásra, majd megnézi a Wikipédiában a nagymagyarja, hogy mit is akar megvásárolni, hogy végül közölje: vicc volt az egész. Arra utalunk, hogy a teljesen kifordított elméletgyárosok a kijevi véres eseményekben is megtalálták a bajok fő okozóját. A nyugati liberálisokat!

Kijev messze van, mi várjuk az ápolókat.

Kövesse a Nyüzsi oldalát a Facebookon!

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.