Hogy mi az a neonácizmus, ennélfogva ki a neonáci, és mennyiben különbözik egy átlagos, buziverő fociszurkolótól, jelen pillanatban még nem pontosan definiált. Tudományos igényességgel kimunkált, általánosan elfogadottnak tekinthető tartalma, pláne jogi meghatározása nincsen. Olyan gumikategória ez, mint például a zsidóbérenc. Nehéz volna egzakt módon meghatároznunk, de azonnal felismerjük, ha ilyet látunk.

A Budapesti Törvényszék vonatkozó – a minap kihirdetett – ítéletéből azonban megnyugtatóan kiderül, hogy a Jobbik semmiképpen nem tekinthető neonácinak. A T. Bíróság ezzel nagy lépést tett előre a tudományos vita megoldásában, hiszen a negatív definíció is definíció. Ezek szerint az, ha egy párt éjt nappá téve fáradozik azon, hogy a magyar társadalom maradék integritását felőrölve korbácsoljon faji és kulturális gyűlölethullámokat, úton-útfélen hangoztatva, mennyire nem hisz az elkorcsosult demokráciában, és a hazug jogállamiságban, miközben pártsajtója állandó párás tekintettel fordul a dicső 1940-es évtized felé, nos, mindez nem (neo)nácizmus.

Karsai László történész azonban elkövette azt a hibát, hogy dőre módon élt az Alaptörvény IX. és X. cikke alapján számára biztosított tudományos véleményalkotás, és -nyilvánítás szabadságával, amikor egy televíziós műsorban mégis ezen jelzővel illette a Jobbikot. A párt képviselői ettől mély morális megrendülésbe zuhantak, és két zászlóégetés között keresetet nyújtottak be jó hírnevük megsértése miatt. Ami faramuci helyzet, hiszen szavazóik éppen amiatt adják rájuk voksukat, mert a Jobbik hírneve – hogy is fogalmazzak, hogy magamra ne vonjam nagy tudású jogvédő nemzettársaim perlőkedvét – éppen az, hogy a párt nem teljesen mentes minden faji alapú rendigénytől és autoritárius eszmeiségtől. 

A Jobbik sértődését emberileg persze megértem. Magam is megalázónak tartanám, ha lenáciznának. Igaz, más jellegű óvintézkedéseket teszek ennek elkerülése érdekében: nem zsidózok, cigányozok és buzizok teli szájjal a nap huszonnégy órájában. A Jobbik mindazonáltal – véleményem szerint – számtalan ocsmány tulajdonsága ellenére mégsem neonáci képződmény, és nem is szerencsés ezt a bélyeget sütni az egész pártra. Ez ugyanis ellehetetleníti, hogy nevén nevezzük azokat a Jobbikon belüli vagy velük stratégiai szövetségben működő csoportokat, melyek valóban neonáci személyek és szervezetek, és mint ilyenek joggal tarthatnak számot nemcsak a társadalomtudósok, de a nemzetbiztonsági szervek figyelmére is. A Jobbiknak pedig, tetszik vagy sem, mint legális és legitim politikai szervezetnek joga van a „jó hírnevéhez” – legalábbis ezen alapul a Törvényszék ítélete.

A bíróságnak Karsaival szemben azt kellet eldöntenie, hogy sértő-e a neonáci jelző, és ha igen, akkor a történész képes-e megfelelő módon bizonyítani, hogy jelen állítása a tényeknek megfelelt. Nyilván sértő. Abban is minden bizonnyal igaza van a Törvényszéknek, hogy bár a történész csak a véleményének adott hangot, ezen minősítése egyszersmind tényállítás is, és ezen tényt – hogy a Jobbik konkrétan neonáci volna – nem tudta megnyugtatóan bizonyítani. Csakhogy Karsai nem mezei riportalanyként, hanem történészi minőségében nyilatkozott. Márpedig egy jegyzett társadalomtudósnak engedtessék talán meg, hogy szakterületén belül maga dönthesse el, mi alapján kategorizál jelenségeket. Akár bántó, akár hízelgő kicsengéssel. A bíróság erre mondhatja, hogy egy szitokszóként odavetett jelzős szerkezet nem tudományos eredmény, a személyeket pedig akkor is megilleti a jó hírnév védelme, ha azt történetesen egy történész támadja. A kialakult joggyakorlat szerint azonban – nagyon helyesen – nem mindenkit illet meg egyformán ez védelem. A régi mondás szerint: aki magára ölti a közéletiség messzire világító tógáját, az ne csodálkozzék, ha a tógája messzire világít. Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy beszáll-e politikai iszapbirkózásba, vagy megőrzi emberi mivoltát. Ha azonban az előbbi mellett dönt, és közszereplővé válik, onnantól kutya kötelessége egy átlagpolgárnál jóval többet eltűrni, és nem keresetlevelekkel rohangálni, ha sarkosan fogalmaznak vele kapcsolatban. Vonatkozik ez a jogi személyekre is. Mivel pedig a Jobbik nemhogy közszereplő, de létezésének legfőbb lényege éppen az, hogy politikai tevékenységet végez – ettől párt – ezért ők kétséget kizáróan az első kategóriába sorolódnak. Nem neonácik, ahogy az MSZP viszont nem kommunista, és Orbán Viktor sem egy autoriter pszichopata, és így tovább. Az ilyen szintű verbális túlkapások miatt rápirítani az állampolgárokra viszont nem törvénykezési feladat. Míg Karsai részéről a Jobbikot teljes egészében nácinak titulálni arány-, addig őt ezért a törvény erejénél fogva elmarasztalni és bocsánatkérésre kötelezni szereptévesztés a bíróság részéről.

Ami pedig a Jobbikot illeti, az ő számukra több lehetőség is adott, hogy megkíméljék magukat az ilyen inszinuációktól: alakuljanak apolitikus gittegyletté, és pereljenek mindenkit, aki lefasisztázza őket, vagy maradjanak közéleti szereplők, és szorítkozzanak kultúremberhez illő kijelentésekre. Nekem bármelyik megoldás megfelel. Szerintem Karsai Lászlónak is.