A Pivotal Software-nél mindenki 9-6-ig dolgozik, nem hisznek az atipikus foglalkoztatási formákban, már amennyiben a 9.06-os kezdés nem számít annak. Mert ahhoz ragaszkodnak.
Az amerikai cégnek 20 irodája van világszerte és kivétel nélkül mindegyikben 9.06 a munkakezdés ideje. Ekkor kolompszóra minden dolgozónak részt kell vennie egy 5-10 perces álló meetingen, majd kezdődhet a munka, amit a nap folyamán már nem szakítanak meg más meetingekkel. A cég ügyvezetője szerint ez a legjobb hatékonysági trükk. Rob Mee szerint ugyanis ha a programozókra lenne bízva, akkor 10 körül tévednének be. Mivel rendszerint nem reggeliznek meg rendesen, 11-kor már éhesek, ezért elmennének ebédelni, ami pedig már belenyúlna a délutánba. „Ez nem hatékony munkavégzés” – mondja Mee, aki ezért úgy döntött, inkább biztosítják a reggelit a dolgozóknak.
De miért 9.06?
„Ha pontosan kilenc lenne a kezdés, akkor könnyen lehet, hogy azt mondanák, hogy akkor késnek. Így viszont már benne van a késés. De azt se akartuk, hogy nagyon precízek legyünk, mert azt sem szeretik, ezért lett 9.05 helyett 9.06.” – mondja Mee. Hatig pedig mindenki dolgozik, de a munkaidő lejártával haza is küldik őket, hogy kipihenhessék magukat. Ez a berendezkedés egyáltalán nem hallatszik forradalminak, azonban a jelek szerint igen hatékony.
Ha egy cég vezetője azt akarja, hogy szoftverfejlesztői képben legyenek, elküldi őket a Pivotalhoz egy három hónapos tréningre. Az elégedett ügyfelek között megtaláljuk a BMW-t, a Mercedes-t, a Lockheed Martint, az NBC-t vagy a Bloomberget. De a Google is kérte már a segítségüket – írja a BBC.
Lejárt lemez a 8 órás munkaidő, itthon mégsem engednek belőle
A vállalatok ragaszkodnak a főállású munkavállalókhoz, miközben a négy órában dolgozók egységnyi idő alatt hatékonyabban is dolgozhatnak, nem beszélve arról, hogy az atipikus foglalkoztatási formák vonzóbbak az egyébként nem éppen lehorgonyzó Y generáció számára is.