Vállalat + Vezető hvg.hu 2016. szeptember. 05. 16:12

Magyarországra csak a befektetések 10 százaléka érkezik

A közép- és kelet-európai országok közül toronymagasan Lengyelországba érkezik a legtöbb magántőke és kockázati tőke a befektetések összértéke alapján. Magyarország, Szerbia mögött, csak a harmadik legvonzóbb ország.

Magyarországra a Kelet-Közép-Európába érkező összes kockázati- és magántőke-befektetés értékének mindössze 10 százaléka érkezett, ami 158 millió eurót jelent – írja az MTI a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) közleményére hivatkozva.

Az Invest Europe (korábban EVCA) adatai szerint 2015-ben a közép- és kelet-európai magántőke- és kockázatitőke-befektetések összértéke 2009 óta tavaly volt a legmagasabb, 1,6 milliárd euró, ami az előző, 2014-es évhez képest is 25 százalékos emelkedést jelent. Ugyanakkor a teljes európai befektetési piac 3,4 százalékát teszi ki.

A befektetések 54 százaléka Lengyelországban, 14 százaléka Szerbiában, 10 százaléka Magyarországon és 9 százaléka Romániában történt. Magyarország a nagyobb volumenű, de kisebb értékű, azaz alapvetően a kockázatitőke-tranzakciókban teljesített jól tavaly.

A jelentés szerint tavaly egyúttal rekordszámú, 97 társaság esetében került sor a pénzügyi befektető kiszállására, amelyek összértéke elérte az 1,2 milliárd eurót, ez 3,1 százaléka az európainak, az értéket tekintve a kiszállások 65 százaléka Lengyelországban történt, második helyen áll Bulgária (14 százalék), míg Magyarország 6 százalékkal, 70 millió euróval a harmadik.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.