2006. március. 27. 11:18 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 05. 12:37 Választás 2006

Kuncze: dr. Antiliberalizmussal egy "táborban”?

A hvg.hu Orbán Viktorral készített interjúját kommentálta az SZDSZ elnöke, aki szerint a jobboldal vezetői, így Semjén Zsolt és Mikola István antiliberális megnyilvánulásai kizárják, hogy a szabadelvűek a Fideszre szavazzanak.

Orbán Viktor a liberális szavazókkal kapcsolatban azt nyilatkozta a hvg.hu-nak: "vitáinkat a táboron belül folytassuk, úgy, hogy mindig tiszteletben tartjuk azokat, akik számos vonatkozásban nem értenek velünk egyet".

Nem késett az SZDSZ reakciója. „A racionálisan gondolkodó liberálisoknak már nem sok mérlegelnivalója van. Nekik kétszer is üzent Orbán Viktor az elmúlt időszakban: egyszer, amikor az utolsó konzervatív liberálist, Tölgyessy Pétert kitette a frakcióból, másodszor pedig akkor, amikor dr. Antiliberalizmust, a Fidesz két lábon járó programjának nevezte és kormányfő-helyettesnek jelölte” – vélekedik közleményében Kuncze Gábor.

A liberális pártelnök kérdéseket intézett Orbán Viktorhoz: Miféle tiszteletet várhatnak a liberálisok Semjén Zsolttól, aki épp most hirdetett harcot a liberalizmus ellen? A racionálisan gondolkodó liberálisok Orbán szerint hogyan viszonyulnak az alkancellárjelölthöz, aki körmössel kezelné a diszgráfiát, és pszichiáterhez küldené azokat a fiatalokat, akik neki nem tetsző zenét hallgatnak? Megerősíti-e Orbán, amit Mikola István is mondott, hogy Mikola csúcsminisztériuma fogja felügyelni az egészségügyet, az oktatást és a környezetvédelmet is? Kijelölt helyettesével együtt úgy látja-e ő is, hogy "Magyarországnak nagyon kemény irányításra és rendteremtő akaratra van szüksége", és a kormánynak korlátoznia kell az egyén szabadságvágyát?

„A racionálisan gondolkodó liberálisok tudják: Orbán Viktor, Mikola István és Semjén Zsolt hatalomra jutása a legnagyobb csapás, ami a választásokon a liberálisokat érheti” – fogalmaz Kuncze. A liberális vezető szerint a liberálisok, legyenek bal- vagy jobboldaliak, ezek után csak az SZDSZ-t választhatják, ha hűek akarnak maradni elveikhez.
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.