Tech techline.hu 2012. május. 04. 07:30

Nagy tudású nyomtatók már az egészen kis vállalkozásoknak is

Megújította nyomtatókínálatát az OKI.

Megújította nyomtatókínálatát az OKI. Az új készülékekre általánosan jellemző, hogy energiafelhasználásuk, környezetterhelésük csökkent a korábbi modellekhez képest, méretük kisebb, vételáruk és üzemeltetésük pedig olcsóbb lett. A cég barcelonai „Smart business” konferenciáján bemutatott újdonságoktól a vállalat nyomtatóforgalmának duplázását várja három éven belül. Megújultak a belépő szintű termékek és a hagyományosan legfontosabb kkv-szektort is továbbfejlesztett termékekkel várja a gyártó.

Az OKI az új készülékek tervezésénél erősebben fókuszált az eltérő vállalkozási méretekre, így a felhasználók kifejezetten az igényeikre szabott printerekkel találkozhatnak. Az új készülékekkel a gyártó alapvető célja, küldetése nem változott. Cégmérettől függetlenül reális és gazdaságos opcióvá szeretnék tenni a házon belüli nyomtatást bármely vállalat számára.

Színes nyomtatók (SFP)

Az A4-es nyomtatócsalád két új taggal, a C301dn és a C321dn készülékekkel bővült. A két kompakt eszközt kifejezetten mikro- és kisvállalati környezetbe tervezték, ahol követelmény az optimális helykihasználás. A két nyomtató számos hordozóra képes dolgozni, nyomtatási sebességük 20 és 22 lap percenként. Alapkiépítésben képesek a kétoldalas és hálózatos nyomtatásra, festékkazettájukból 1500 fekete és 2200 színes oldal nyomtatható.

Nagyobb, A3-as formátumok nyomtatására is képes a szintén új C822-es modell. Ez elsősorban azon mikrovállalkozások számára készült, ahol fontos a színes A3-as nyomtatás, de mindennapi nyomtatási feladataikat is egy készülékben szeretnék intézni. A C822-as 23 A4-es, illetve 13 A3-as lapot tud nyomtatni percenként. Festékkazettái 7000 fekete és 7300 színes oldal kapacitásúak, az univerzális tálcával akár 256 g/m2-es papírra, vagy 297 ×1320,8 mm-es bannercsíkra is dolgozhatunk.

Fekete-fehér multifunkciósok (MFP)

Az új MB441, MB451 és MB451w készülékek az OKI fekete-fehér MFP családjának új tagjai. Ezeket a készülékeket úgy tervezték, hogy kompromisszumok nélkül, költség- és helytakarékos módon kínáljanak nyomtatási, másolási, szkenner- és faxfunkciókat. A gépek 29 lapot nyomnak percenként, alapkiépítésben képesek hálózatos és kétoldalas nyomtatásra, nagy kapacitású festékkazettájuk 2500 lapot nyomtathat.

Fekete-fehér nyomtatók (SFP)

A B401d/dn nyomtatók kiválóan illeszkednek az OKI A4 fekete-fehér készülékeinek portfóliójába, hiszen alacsony bekerülési és fenntartási költség mellett teljes üzleti funkciókat kínálnak. A nyomtatók teljesítménymutatói hasonlóak az MB 4xx-es sorozatéhoz, mivel a multifunkciós készülékek nyomtatórésze megegyezik a B401-esével.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.