Tech techline.hu 2012. április. 24. 12:00

Elektronikus szakkönyveket is kölcsönözhetünk májustól

Májustól Magyarországon először lesz lehetősége az e-könyv felhasználóknak elektronikus szakkönyvek kölcsönzésére a...

Májustól Magyarországon először lesz lehetősége az e-könyv felhasználóknak elektronikus szakkönyvek kölcsönzésére a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja és az Akadémia Kiadó közös fejlesztésének köszönhetően. Ezt a XIX. Könyvfesztiválon jelentették be, ahol Varga Csaba, a CompLex Kiadó munkatársa egy előadáson adott betekintést az e-könyvek világába.
 
Magyarországon is fokozatosan terjed az e-könyv felhasználók száma, amelyet természetesen a legnagyobb kiadók sem hagynak figyelmen kívül. Amellett, hogy az elektronikus könyvek olvasóinak kedvencei elsősorban a szépirodalmi művek, 2010-ben már egyértelmű volt, hogy a CompLex Kiadónak is lépni kell az e-könyvek irányába, hiszen azzal, hogy a technológia fejlődésével egyre többen veszik igénybe az olvasás ilyen új, praktikusabb módját az is nyilvánvaló volt, hogy a szakkönyvekre is igény van ezen a téren. 2011 októberében jelentek meg a CompLex Kiadó első e-könyvei, azóta pedig összesen 60 kiadványból vásárolhatnak jog és adó témától kezdve a környezetvédelmi témákig a fogyasztók.
 
Varga Csaba, a CompLex Kiadó szenior szerkesztője a hétvégén megrendezett Könyvfesztiválon tartott előadást, amelyen bemutatta az elektronikus könyvek világát, a lehetséges formátumokat, valamint azt, hogy milyen lehetőségek nyílnak meg azok előtt, akik a virtuális könyvespolcról választanak maguknak könyveket. Arról is beszámolt, hogy nemcsak a könyvek számában, de a felhasználók számának bővítése terén is eredményeket értek el az Akadémia Kiadóval, hiszen elektronikus könyveik megjelennek ma már az Apple iBookStore-ban is, ezáltal közvetlenül elérhetőek iPadre és iPhone-ra.
 
A CompLex Kiadó és az Akadémia Kiadó célja, hogy az olvasási élmény megtartásával, azonban a technológia fejlődésével lépést tartva folyamatosan fejlesszék a jövőben az e-könyv felhasználók lehetőségeit, amelynek fontos lépcsője, hogy májusban közös fejlesztésüknek köszönhetően egy elektronikus könyvtárat nyitnak meg virtuálisan az interneten. Mindez azt jelenti, hogy ezentúl a már megjelent e-könyveket nemcsak megvásárolni, de kölcsönözni is lehet, meghatározott összeg ellenében adott időszakban korlátlanul olvashatja a vásárló a kiadványokat. A felhasználók a jövőben ún. polchelyeket bérelhetnek és különböző előfizetési konstrukciókból választhatnak.

Hirdetés