Nemrég három piacvezető szolgáltatóval – a MasterCarddal, az OTP Bankkal és a SuperShoppal karöltve a Magyar...
Nemrég három piacvezető szolgáltatóval – a MasterCarddal, az OTP Bankkal és a SuperShoppal karöltve a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone megalakította a Magyar Mobil Tárca Egyesületet. Az alapítók az Egyesület legfontosabb céljaként a mobil NFC technológián alapuló megoldások, rendszerek és szolgáltatások hazai elterjedésének előmozdítását, az ezzel kapcsolatos szakmai irányelvek kialakítását, a technológia mögött lévő platform szabványosítását, továbbá a lakosság és a lehetséges szerződő partnerek minél teljesebb körű edukációjának felvállalását jelölték meg.
Az egyesület 2011. november 25-én tartotta első nyilvános rendezvényét, ahová a hazai szolgáltatói, technológiai piac jelentős szereplőit hívták meg a szervezők. A rendezvény célja az volt, hogy az Egyesület bemutassa azt a munkatervet, amely mentén haladva meg tudja valósítani a célját, mely szerint a szolgáltatók 2012 második felében országos kereskedelmi mobil NFC szolgáltatással jelenjenek meg a piacon.
Szélesre tárt kapuk
A rendezvényen Pukler Gábor elnöki köszöntője után Simó György mutatta be hazai és nemzetközi példákkal illusztrálva az NFC ökoszisztéma eddigi fejlődését, a felmerült dilemmákat, és azt az Egyesület keretében eddig megfogalmazott magas szintű szakmai koncepciót, melyet az Egyesület a tagok számára vitaanyagként elérhetővé fog tenni. Harmadik előadóként bemutatkozott Lemák Gábor, az egyesület főtitkára, aki ismertette a résztvevőkkel az Egyesület munkaprogramját. Ezután intenzív eszmecsere kezdődött a megfogalmazottakkal kapcsolatosan, melyben több résztvevő nyilvánosan is jelezte csatlakozási szándékát.
A rendezvény sikerét és a terület iránti óriási érdeklődést mutatja, hogy azon több mint százan vettek részt. A résztvevők között volt a meghatározó magyarországi bankok többsége, továbbá a hazai piac különböző iparágainak olyan szereplői, mint a BKK, a Malév, a VISA Europe Services Inc, vagy az Állami Nyomda. Ezen túl több technológiai szolgáltató is képviseltette magát, mint az IND, a Metapay, a Cellum, az EME vagy a Hedz Kft. A résztvevők közül többen, már a rendezvényen aláírták az Egyesületbe történő belépési nyilatkozatot.
A betegek megsegítője?
Az NFC nemcsak hazánkban, hanem világszinten is újnak mondható, még az egyébként élenjárónak számító Egyesült Államokban sem fedezték fel a technológia összes lehetséges alkalmazását. Az ugyanis nemcsak mobilfizetésre, hanem emellett számos más dologra is alkalmas, amelyet ma még talán el sem tudunk képzelni. Egy arizonai egyetemen például NFC-s mobiltelefonjuk segítségével léphetnek be a diákok a campus különböző épületeibe, és ezzel nyithatják és zárhatják kollégiumi szobáik ajtajait is. A beléptetéstől azonban már csak egy lépés az azonosítás, így az sem lehetetlen, hogy a diákigazolvány vagy a személyi igazolvány is beköltözik a mobiltelefonba. Ennél egy fokkal kevésbé merész, de ugyancsak hasznos ötlet az NFC-technológia alkalmazása a tömegközlekedésben – a mobiltelefon működhetne BKV, Volán vagy akár MÁV-bérletként is. Ma már nem tartozik a fantázia világába a barátok, ismerősök közötti NFC-s fizetés sem, a PayPal androidos mobilokon futó alkalmazásával ez is megoldhatóvá vált.
Mindennapjaink része lehet
Az NFC azonban elképzelhető, hogy ennél is mélyebben részese lesz mindennapjainknak. Egy fejlesztő például azon dolgozik, hogy Alzheimer-kórban szenvedő édesapja életét tegye élhetőbbé a technológia segítségével. Az apja karórájába épített NFC-csip kommunikálna a lakás bútoraiba, berendezéseibe szerelt NFC-olvasókkal, ezáltal szabályozva a beteg ember életvitelét. A konyhaszekrény például nem nyílna ki, csak előre meghatározott időben, illetve a bejárati ajtó megjegyezné, hogy mikor nyílt ki utoljára. Az NFC a gyógyítás mellett a szórakoztatás világát is megreformálhatja, egyes gyártók például olyan mobiljátékokon dolgoznak, amelyek eme technológia révén válnak interaktívvá, gazdagabb élményt nyújtva a velük játszó gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.