A mesterséges intelligencia segítségével csinálna forradalmat a repülőgép- és autógyártásban Robin Tuluie, aki nemrég bemutatta első, erre a célra szánt szoftverét.
Hónapok helyett csupán néhány napba telhet egy új repülőgép megtervezése – ígéri Robin Tuluie. A Forma–1-et is megjárt mérnök és tudós, brit PhysicsX nevű startup cég alapítója egy olyan mesterséges intelligenciát fejlesztett csapatával, ami jelentős mértékben lerövidítheti a repülőgépek tervezéséhez szükséges időt.
A The Next Web beszámolója szerint az LGM-Aero nevű szoftvert több mint 25 millió formával képezték ki, aminek köszönhetően a rendszer képes megjósolni egy repülőgép légellenállását, stabilitását, a szerkezeti feszültséget és minden olyan paramétert, ami az egyes alkatrészek esetén fontos lehet. A terveket emellett annak figyelembe vételével készíti el, hogy a repülőgép milyen céllal készül.
A PhysicsX szerint ez a mesterséges intelligencia az első LGM a repülőgépgyártásban. Az LGM ezúttal nem a nagy nyelvi modellt, hanem a nagy geometriai modellt (large geometry modell) takarja. Tuluie úgy véli, ez az első lépés afelé, hogy a mérnöki munkát átalakítsák az olyan iparágakban, mint például a repülés.
A szakember szerint a jövőben olyan funkcióval bővítenék ki a modellt, ami lehetővé teszi a vezérlés, a hajtóművek és egyéb tartozékok hozzáadását a gépekhez, amelyek tervezése így is csak pár napot venne igénybe, nem pedig hónapokat.
Hogy mennyire jön be Tuluie jóslata, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy érdemes őt komolyan venni. A szakember élete első felében Nobel-díjas tudósok mellett dolgozott asztrofizikusként, majd 41 évesen a Forma–1-ben tűnt fel, és segített négy világbajnoki címet szerezni a Renault-nak és a Mercedesnek. 2019-ben megalapította a PhysicsX nevű cégét a szintén mérnök Jacomo Corboróval, akinek szakterülete a mesterséges intelligencia.
A cég küldetése, hogy a mesterséges intelligencia segítségével újragondolja a tudományos és a mérnöki szimulációkat olyan ágazatokban, mint az autógyártás vagy a repülőgépek gyártása.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.