Tech HVG 2024. november. 27. 09:03

EU-sítják a Google keresőt, észre fogja venni

Rá sem fog ismerni a Google keresőjére, ha széles körben is bevezetik azt a változtatást, amit már elkezdtek tesztelni az EU három országában. A változtatás hátterében a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) áll.

Újabb jelentős változásra lehet számítani a Google keresőben. Jelenleg, ha szállásokkal kapcsolatos keresést végez, a hagyományos találatokon felül térképpel, valamint néhány kiemelt ajánlattal is találkozhat.

Ennek azonban hamarosan vége lehet, és az ilyen keresések is pontosan úgy nézhetnek majd ki, mint az összes többi: egyszerű kék linkek, semmi más. A Google már elkezdte tesztelni ezt Németországban, Belgiumban és Észtországban, de nem önszántából, hanem az Európai Unió nyomására. Egészen pontosan a digitális piacokról szóló jogszabálynak (DMA) eleget téve.

HVG

A Google témában született bejegyzése szerint az elmúlt egy évben az Európai Bizottsággal és több iparági szereplővel közösen is együtt dolgoztak, például szállodákkal, légitársaságokkal és kiskereskedőkkel. Ők 30 százalékos forgalomcsökkenésre panaszkodnak a DMA eddigi változtatásai miatt. Miközben az összehasonlító oldalak elérése nőtt.

A Google több változtatást is eszközölni tervez: például „kibővített és azonos formátumú egységeket” vezetne be, ami praktikusan annyit jelent, hogy a felhasználók választhatnak a beszállítói és az összehasonlító oldalak között.

Ami a Fidesznek a Tisza, az a Google-nek a ChatGPT Search? Kipróbáltuk magyar nyelven az új keresőt

A mesterséges intelligencia új korszakát elhozó OpenAI friss szolgáltatásának van az eddigi legkomolyabb esélye arra, hogy megingassa a keresőóriás világuralmát. Kipróbáltuk néhány mindennapos helyzetben.

A leglátványosabb azonban egyértelműen az, hogy eltűnnek a már említett elemek a keresésből, így sem kiemelt szállodák, sem azok helyszíne nem lesz látható egy térképen a találati oldalon. A TechCrunch cikke szerint a teszt ideiglenes, és nagyon vonakodva lépnék csak meg tartósan, szélesebb körben. A cég igyekszik egyensúlyozni a kompromisszumok között, és találni egy olyan megoldást, amely mindenki számára előnyös – a felhasználóknak, a vállalkozásoknak és persze nekik is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.