Kínai kutatók a delfinek bőrét tanulmányozva próbálták lemásolni annak szerkezetét. Mint kiderült, befektetésnek sem utolsó az eredményre költeni.
A globális felmelegedés szempontjából kulcsfontosságú lenne a tengeri közlekedés forradalmasítása. A becslések szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 2,1 százalékáért tehető felelőssé csak a tengeri szállítmányozás. Ennek csökkentése érdekében készült már olyan teherhajó, amibe megújuló energiaforrással előállított ammóniát kell tankolni, de olyan is, amit hatalmas vitorlákkal szereltek fel.
Kínai kutatók most egy másik oldalról közelítették meg a problémát: olyan hajócsavar-bevonatot fejlesztettek, aminek köszönhetően jelentős mennyiségű üzemanyag spórolható meg. A Ningpóban működő műszaki intézet kutatói a Cosco Shipping Energy Transportation nevű vállalattal közösen egy olyan egységet fejlesztettek, amelynek felszíne bionikus bőr – számolt be róla az Interesting Engineering. Az ötletet a természet adta: a delfinek bőrét próbálták meg leutánozni.
A próbautat egy 300 ezer tonna üzemanyag szállítására alkalmas tankerhajóval tették meg háromszor is. A kutatók azt állítják, az újfajta hajócsavar 2 százalékkal csökkentette a tanker üzemanyagfogyasztását. Ez évente 300 tonna üzemanyag megspórolását jelentheti, aminek köszönhetően 900 tonnával kevesebb szén-dioxid juthat a légkörbe. Ez nagyjából 140 ezer dollár, kb. 50 millió forintos éves megtakarítást jelent, no meg barátibb viselkedést a környezettel.
A kutatók szerint a delfinek bőrének felülete olyan mikroszerkezetű, hogy a vízzel nem súrlódik, hanem gördül rajta. Emellett a bőrön át kiválasztott nyálka olyan kenést biztosít, ami minimálisra csökkenti a vízáramlás turbulens kinetikus energiáját. Ezt próbálták meg leutánozni a kínai kutatók.
Ceng Csehsziang, a kutatóintézet igazgatója szerint bionikus bőrrel bevonni a hajócsavarokat nagyjából 20 ezer dollárba kerülne, vagyis az üzemanyag megtakarításával már egy év alatt hétszeresen térülne meg a befektetés.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.