Nem volt hiábavaló a tanulás, juthatott eszébe szüleik egyik mondat annak az amerikai testvérpárnak, akik számítástechnikát és matematikát tanultak a világ egyik legrangosabb egyetemén, kitalálták, hogyan tudnak pillanatok alatt kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Igaz, most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük.
Tizenkét másodperc alatt ellopni 25 millió dollárt (ami körülbelül 9 milliárd forintnak felel meg) nem kis teljesítmény. Nem kellett hozzá pénzszállító autót megtámadni, elég volt képzettnek lenni matematikából és számítástechnikából, ugyanis a pénz kriptovalutában (Ethereumban) volt.
Az elkövető testvérpár (Anton Peraire-Bueno és James Peraire-Bueno) képzése kiválónak mondható, mindketten a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) tanultak. Anton februárban szerzett alapdiplomát számítástechnikából és mérnöki tanulmányokból. James 2019 júniusában szerzett alapdiplomát matematikából, számítástechnikából és repülőgépmérnöki tanulmányokból – közölte az iskola. Repüléstechnikából és asztronautikából mesterdiplomát is szerzett.
A testvérek állítólag úgy loptak az Ethereum-kereskedőktől, hogy hozzáfértek a függőben lévő tranzakciókhoz, megváltoztatták az elektronikus valuta átutalásának útját, és végül 25 millió dollár értékű kriptovalutát loptak el áldozataiktól. A technológiailag kifinomult folyamatot, amelyet a nyomozók szerint csak „exploit” néven emlegettek, hónapokig tervezték, viszont a lebonyolítás mindössze 12 másodpercig tartott.
„A testvérek speciális készségeiket és képzettségüket arra használták, hogy manipulálják azokat a protokollokat, amelyekre Ethereum-használók milliói támaszkodnak szerte a világon” – mondta Damian Williams amerikai ügyész, hozzátéve, hogy a vádlottak rendszere a blokklánc integritását kérdőjelezi meg.
Állítólag amikor kiderült a lopás, a testvérek nem voltak hajlandók visszaszolgáltatni a pénzt, és lépéseket tettek az ellopott vagyon elrejtésére és tisztára mosására. A 24 és 28 éves testvéreket távközlési vagy információs technológia használatával járó csalással és pénzmosással vádolják. Amennyiben a bíróság ellenük dönt, több mint 20 évre börtönbe kerülhetnek.
Az ügyészek megjegyezték, hogy ez az első alkalom, amikor a csalás ilyen „újszerű” formája ellen büntetőeljárást kezdeményeztek. A testvérek ügyvédei egyelőre nem kommentálták az eseményeket.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.