Tech hvg.hu 2024. január. 13. 10:03

Egész ijesztő dologhoz vezethet, ha járás közben folyton mobilozik – és nem a balesetekről van szó

Nemcsak balesetveszélyes, de akár térdizületi porckopáshoz is vezethet, ha valaki járás közben folyton mobilozik – derítették ki a bécsi FH Campus Wien kutatói. Ilyenkor ugyanis rövidebbeket és szélesebbeket lépünk, ami viszont megterheli a térdizület külső részét.

Vajon hogyan hat a járásra és a mozgásszervekre, ha séta közben mobilozunk? – erre keresték a választ a bécsi FH Campus Wien kutatói. Sebastian Durstberger és csapatának tanulmánya nemrég jelent meg a Heliyon tudományos folyóiratban.

A kutatás keretében huszonhét résztvevőt kértek meg arra, hogy sétáljanak a GRAIL Mozgáslabor speciális futópadján, amelyet egy 180 fokos vetítővászon vesz körbe. Erre egy virtuális környezet képeit vetítik, közben pedig valóságos utcai háttérzajokat hallanak a kísérletben résztvevők. A tesztalanyok testrészein kis markereket helyeznek el, amelyek segítségével valós időben, 3D-ben tudják modellezni az izületeik mozgását valamint a rájuk ható erőket. A futópadban található mérőlemezek azt rögzítik, miként érnek földet járás közben a lábak és miként terhelődnek. A résztvevőket arra kérték, hogy oldjanak meg egyszerű számtanpéldákat fejben, illetve mobiltelefonjuk segítségével. Így kideríthették ugyanis, hogy maga a koncentrálás vagy a mobilhasználat befolyásolja-e a járást.

Az eredmények azt mutatták, hogy mobilhasználat közben a test egyfajta biztonsági üzemmódba vált: egyre rövidebbeket, ugyanakkor egyre szélesebbet lépünk, nehogy felbukjunk. Ez azonban fokozott terhelést ró a térdizületek külső részére, ami elősegíti azok enyhe X-állását. Ez pedig hosszú távon maradandó károsodáshoz vezethet, akár porckopás is kialakulhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.