Tech Balogh Csaba 2023. február. 27. 00:03

60 év után logót vált a Nokia, de várjon, a csavar csak ezután jön

Balogh Csaba
Szerzőnk Balogh Csaba

Modernebb és jobban idézi a digitális világot – ezzel indokolja a Nokia, miért cseréli le hat évtized után a logóját. Mármint az egyik Nokia.

Százötvennyolc éve alapították és közel hat évtizede ugyanaz a logója – mi az? A finn Nokia, amely a mobiltelefónia (első) aranykorában a mobilgyártók királyaként írta be magát a történelembe és az emberek tudatába. Aztán jött a Microsoft – és innentől lehet elveszni a márkatörténetben –, és 2013-ban felvásárolta a Nokia telefongyártó részlegét. Végül nem tudott vele semmihez kezdeni, viszont az eredeti Nokia volt vezetőiből verbuvált csapat összehozta a HMD Global nevű – ugyanúgy finn, ugyanúgy Espoo városában székelő – vállalatot, amely megszerezte a jogot arra, hogy a Microsoft-felvásárlást követő névhasználati tilalom lejárta után használhassa a Nokia nevet telefonok és táblagépek értékesítésénél. Vannak tehát Nokia mobilok – melyekből éppen most hétvégén jelentettek be egy izgalmas, otthon is megjavítható androidos újdonságot –, amiket a HMD Global gyárt.

És van egy másik Nokia márka, ami továbbra is a Nokia tulajdona – ez a régi, eredeti vállalat azon részlege, amely nem kellett a Microsoftnak. Hálózatfejlesztésben utazik: kutat-fejleszt, épít satöbbi. Ennek vezérigazgatója tette meg a bejelentést vasárnap, a barcelonai MWC 2023 szakkiállításra időzítve, hogy közel hat évtized után lecseréli logóját. Pekka Lundmark stratégiafrissítésről ír, melyhez márkafrissítés is dukál, hogy az arculat jobban tükrözze azt, amit a Nokia ma jelent. A legtöbb ember még mindig egy sikeres mobiltelefon-márkára gondolt, pedig a Nokia ma már másról szól, mondta Lundmark a Bloombergnek, kiemelve, hogy a márka a hálózatokra és az ipari digitalizációra kíván fókuszálni.

A hálózati megoldásokat szállító Nokia új logója
Nokia
Nokia
Nokia
Nokia
Nokia
Nokia

Mármint az egyik Nokia (Nokia Oyj), mert a másik Nokia márka – amely mögött a HMD Global Oy áll – továbbra is a jól megszokott, kék/fehér feliratot mutató logó és arculat használatával jelentette be szombaton új készülékeit. Ez a bizonyos másik Nokia márka egyelőre nem reagált az egyik Nokia arculatváltásának bejelentését követő sajtómegkeresésekre.

Vége az első felvonásnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.