Tech MTI 2022. november. 18. 10:33

Ötperces volt a repülés, de mérföldkő lett az indiai űriparban

Az indiai Skyroot nevű cég pénteken reggel indította útnak azt az űrrakétát, ami 83 kg terhet képes magával vinni 100 km-es magasságba.

Indiában pénteken sikeresen fellőtték a Vikram-S elnevezésű, első magánfejlesztésű rakétát. A tesztrepülést mérföldkőnek tartják az ország kereskedelmi célú űriparának megteremtésében. A Skyroot űrvállalat 545 kilogrammos rakétája az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) Csennai mellett fekvő bázisáról szállt fel a videófelvételek tanúsága szerint. A rakéta a hangsebesség ötszörösével képes repülni, és 83 kilogramm hasznos terhet tud 100 kilométerre szállítani.

A Vikram-S 89,5 kilométeres magasságba, a világűr határáig jutott el. Egyes űrügynökségek a 80 kilométeres magasságot tekintik a határvonalnak, a Kármán-vonal meghatározása szerint azonban – amit egy nemzetközi repülési testület fogadott el Kármán Tódor számításai alapján – száz kilométer magasan van a Föld légköre és a világűr között húzódó határ.

A rakéta a felbocsátása után öt perccel visszatérve a Bengáli-öbölben csapódott be. A Skyroot közleménye szerint a Vikram-S indításában csaknem száz munkatársa működött közre.

A Skyroot űrvállalatot 2018-ban alapították, befektetői közé tartozik a szingapúri GIC állami befektetési alap is. Miután az indiai kormány 2020-ban megnyitotta az utat a magáncégek előtt, a Skyroot volt az első űrkutatási startup, amely megállapodást kötött az ISRO indítási és tesztelési létesítményeinek használatáról.

A Skyroot a kisebb műholdak indításának költségeit akarja a jelenlegihez képest 90 százalékkal csökkenteni. Ennek eléréséhez kompozit anyagokból alig 72 óra alatt összeszerelhető rakétákat fejleszt, amelyek már jövőre elkezdhetnék a műholdak pályára állítását.

Elstartolt a NASA történelmi Hold-küldetése

A NASA magyar idő szerint nem sokkal reggel 8 óra előtt indította útnak az első olyan küldetését, amelynek célja, hogy később ismét embert lehessen küldeni a Holdra.

Az ISRO által 2014-ben indított, legénység nélküli Mars-missziója mindössze 74 millió dollárba került, kevesebbe, mint a Gravitáció című Oscar-díjas film. Az indiai Mangaldzsan (amelynek hindi jelentése: Mars-űrhajó) a bolygó felszínét és légkörét kutatta.

A Skyroot a rakétáit az indiai űrprogram atyjának tartott Vikram Szarabhai indiai fizikusról és csillagászról nevezte el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.