Demonstrálta a Lockheed Martin, mennyire hatékony az általa fejlesztett lézerfegyver.
Jó ideje fejleszti már az amerikai Lockheed Martin azokat a lézerfegyver-rendszereket, amelyeket védelmi célra használhat az amerikai hadsereg a földön, a vízen és a levegőben egyaránt. A cég szerint mostanra elkészült az a technológia, ami a kis rakétákkal, a tüzérségi lövedékekkel, a kisméretű, pilóta nélküli repülőkkel, a kisebb hajókkal és könnyű szárazföldi járművekkel szemben is meg tudja védeni a katonákat. Ezeket akár 1600 méter távolságból is képes leszedni.
A vállalat szerint, ha a lézerek teljesítménye növekszik, a hatótávolságot is növelni tudja majd.
A Lockheed Martin már javában teszteli a lézereket. Az egységet a szárazföldi járművekre, hajókra és repülőgépekre is fel lehet szerelni, ami a vállalat szerint jól mutatja, hogy milyen fejlett technológiáról van szó. A lézerek viszonylag kevés hőt termelnek, a berendezések mérete pedig akkora, hogy könnyen telepíthetők.
A cég szerint az ALADIN névre keresztelt rendszer nemcsak energiahatékony, de képes arra is, hogy kiküszöbölje a légkör torzulásait a célpontig. Ennek köszönhetően könnyen célba tud találni a szerkezet, a pontatlanság mértéke jelentős mértékben csökken.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.