Tech hvg.hu 2022. augusztus. 13. 10:12

Kim Dzsong Un bejelentette, hogy Észak-Korea elintézte a koronavírust

A rezsim szerint a járvány megállításában fontos szerephez jutott a szocialista rendszer.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Észak-Korea vezetése úgy határozott, hogy eltörli a maszkviseléssel kapcsolatos szabályokat, amiket a koronavírus helyi megjelenése miatt vezetett be korábban. Az intézkedésre ma már azonban nincs szükség, mivel a rezsim győzelmet hirdetett: azt állították a Reuters szerint, hogy a Covid ellen hozott intézkedések több mint eredményesek voltak.

Az ország szerint ezt azonban nem a vakcinákkal sikerült elérni, hanem a helyben fejlesztett gyógyszerekkel, és a szocialista rendszer sajátos jellemzőivel.

Maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is példátlan sikerről számolt be, noha jelezte: azok, akik még légúti megbetegedések tüneteit tapasztalják magukon, továbbra is viseljenek maszkot. A többieknek azonban nem kell, emellett távolságot sem kell tartaniuk, és a kereskedelmi egységek is tovább tarthatnak nyitva.

Hogy Észak-Koreában hány halálos áldozata volt a járványnak, és pontosan hány megbetegedés történt, az nem ismert. A rezsim ugyanis csak a lázas betegek számát közölte, ami a hírek szerint nagyjából 4,7 milliót tett ki a pandémia itteni hullámai alatt. Még az ország első embere, Kim Dzsong Un is megbetegedett.

A fertőző betegségekkel foglalkozó szakértők szerint Észak-Korea beszámolóját nem lehet komolyan venni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.