Tech hvg.hu 2022. július. 01. 16:03

Már élesben tesztelik az új kontaktlencsét, amivel sötétben is láthat az ember

A jövő sokkal közelebb van, mint azt a legtöbben gondolják – nyilatkozta a Mojo Vision első embere, miután maga is kipróbálta cége fejlesztését.

Drew Perkins, a Mojo Vision vezérigazgatója már pontosan tudja, mire képes a cége által fejlesztett kontaktlencse, ugyanis kipróbálta. Az eredmény pedig lenyűgözte őt. Minderre még június végén került sor, Perkins pedig részletesen beszámolt az élményeiről. Ehhez azonban fontos tudni, miféle eszközről is van szó.

A Mojo Vision fejlesztése egy AR, vagyis a kiterjesztett valóságra épülő eszköz, mely egy apró, de így is 14 ezer ppi-s (pixelsűrűségű) képernyőt rejt. A panel 0,5 mm átmérőjű, és képes a szem elé vetíteni bizonyos információkat. A megjeleníteni kívánt tartalmat 5 GHz-es frekvencián kapja, és egy egyedi ARM Core M0 processzor dolgozza fel – írta a TweakTown.

Perkins szerint sok ember mondogatja, hogy a jövő még nagyon távol van, ez azonban nem igaz – közelebb van, mint gondolnánk. A vezérigazgató ezzel a kontaktlencse tudását igyekezett kifejezni. A cég a következő időszakban újabb tesztekre készül, és remélik, hogy hamarosan beszerezhetik az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) engedélyét is.

Perkins úgy véli, hogy a terméket nem csupán a hétköznapi emberek tudják majd hasznosítani, hanem szinte bárki, még sportolók is. Szerinte a kontaktlencse egy állandó asszisztenst rendel az emberhez, az általa elérhető funkciókat pedig a látássérültek is igénybe vehetik.

Bár a mostani bejegyzésben erre nem térnek ki, a legutolsó hírek szerint a Mojo Vision terméke arra is lehetőséget ad, hogy a sötétben is jól lásson az ember.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.