A kriptovaluták értékének zuhanása az észak-koreai rezsimet is igen kényelmetlenül érinti.
Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben zuhantak a kriptovaluták árfolyamai, tavaly óta értékük negyedére zsugorodtak. Mindez nemcsak a befektetőknek jelent rosszat, hanem Észak-Koreának is – írja a Reuters.
A beszámoló szerint a kriptovaluták értékének csökkenése keresztbe tett a rezsim azon tervének, hogy folytassa a fegyverkezési programját.
Az év elején egy, az ENSZ-ben bemutatott szakértői jelentés azt állította, hogy Észak-Korea támogatja a Lazarus kiberbűnözői csoportot, ami világszerte jelentős kibertámadásokat hajtott végre, és százmilliós értékben zsarolt ki kriptovalutákat az áldozatoktól, az átváltás után pedig fegyverkezésre költi a megkapott pénzt a rezsim. Ez számítások szerint a kizsarolt összeg harmada lehet.
A kriptokáoszban elveszhet El Salvador nemzeti valutája a "világ legmenőbb diktátora" miatt
Nayib Bukele tavaly országa hivatalos pénzévé tette a bitcoint, amely a mostani válságban elvesztette akkori értékének több mint a felét. A kriptovaluta piaca a „még nagyobb bolond" elméleten alapul, mondta korábban Bill Gates, és úgy tűnik, a "bolondok" most éppen nem találnak maguknál nagyobbat.
Észak-Korea tagadta a vádakat, és amerikai propagandának minősítette a jelentést.
A rezsim hivatalos kereskedelmi bevétele 2021-ben 58 millió dollár volt, miközben nagyjából 640 millió dollárt költött a nukleáris arzenál fejlesztésére. A jelentés szerint a 2019-et megelőző években az ország 2 milliárd dollárra tehetett szert a kibertámadások révén. 2022 elején az eddigi legnagyobb kriptorablást hajtotta végre a Lazarus-csoport, amely során 615 millió dollárt loptak el.
Bill Gates üzeni: a bolondok üzlete a bitcoin és az NFT
Bill Gates úgy véli, az NFT-k adásvétele valójában a „nagyobb bolond" elméletén alapszik.
A jelentés szerint ehhez az is kell, hogy a kriptovalutákat olyan brókerek váltsák át pénzre, akik nem mennek utána az eredetének.
Az elemzők szerint a piaci összeomlással jelentős mértékben zsugorodott a kriptók értéke is. Míg korábban több tízmillió dollár tartaléka lehetett így a rendszernek, mostanra az már kevesebb mint 10 millió dollárt érhet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.