Huszonöt éve, 1997. június 25-én hunyt el a francia Jacques-Yves Cousteau, a nagyközönség által csak „Cousteau kapitányként” ismert tudós, felfedező, író és Oscar-díjas filmes egész életét a tengerek titkai felderítésének, az óceánok védelmének szentelte, filmjein és könyvein nemzedékek nőttek fel.
Egy Bordeaux melletti faluban, Saint-André-de-Cubzacban született 1910. június 11-én. Tízéves korától három évig az Egyesült Államokban élt, itt kezdett búvárkodni. Húszévesen vették fel a Francia Tengerészeti Akadémiára, tiszti rangjának megszerzése után pilótának készült. Terveit 1935-ben egy súlyos autóbaleset keresztülhúzta, felépülése után egy Toulonban állomásozó hadihajón szolgált. Itt kezdett merülni a mai búvárszemüvegek ősével, s a szemei előtt feltáruló tenger alatti élővilág örökre lenyűgözte.
A második világháború idején részt vett az ellenállásban, tevékenységéért több kitüntetést kapott. Egy légzőkészülék kifejlesztésén is dolgozott, 1943-ban a társaival közösen megépített nyomásálló kamerával ő forgatta az első víz alatti francia filmet. Emile Gagnan mérnök segítségével feltalálták a szabad búvárkodásban áttörést hozó, sűrített levegőjű könnyűbúvár-légzőkészüléket (akvalung), amellyel rekordot jelentő 60 méter mélyre sikerült lemerülnie.
A felszerelés lehetővé tette, hogy a búvárok ólomtalpú cipő és a felszínre vezető lélegeztető cső nélkül hosszabb ideig szabadon és biztonságosan mozogjanak a víz alatt, így született meg a „békaember”.
A korvettkapitánnyá kinevezett Cousteau állította fel a francia haditengerészet mélytengeri kutatásokkal foglalkozó csoportját, amely aknamentesítéssel, technikai fejlesztésekkel foglalkozott. Társaival 1948-ban Tunézia partjainál felfedeztek egy római hajóroncsot, amelyet a világon elsőként filmen is dokumentáltak.
Cousteau 1949-ben otthagyta a haditengerészetet, és elindította a francia oceanográfiai mozgalmat. A következő évben a híres ír sörgyáros dinasztia tagja, Thomas Loel Guinness jelképes évi egy frank fejében egy kiszolgált aknaszedő hajót bocsátott rendelkezésére. Ez lett a híres Calypso, amelyet Cousteau kutatóállomássá fejlesztett, felhasználva az akkor elérhető legmodernebb technikai eszközöket. Első útja a Vörös-tengerre vezetett, ahol 1952-53-ban készítette első színes filmfelvételeit.
Cousteau 1957-től harminc éven keresztül volt a Monacói Oceanográfiai Múzeum igazgatója, ebbéli minőségében olyan kísérleteket irányított, amelyek során a kutatók hosszú ideig éltek és dolgoztak nagy mélységben a víz alatt. Mérnöktársaival „merülő csészealjat” fejlesztett ki, a ma az Oceanográfiai Múzeum mellett látható eszközzel több óráig lehetett 400 méter mélységig lemerülni. 1973-ban két fiával és egy barátjával az óceánok védelmében megalapította a napjainkban is működő Cousteau Társaságot, 1981-ben pedig a Cousteau Alapítványt.
Nagy szenzációt keltett, amikor Marseille közelében egy ókori görög borszállító hajó maradványait fedezte fel 41 méter mélységben.
A hetvenes években feltárta az 1669-ben Kréta közelében elsüllyedt 58 ágyús La Thérese sorhajót, továbbá az első világháborúban a Kükládok partjainál elsüllyedt Britannic óceánjárót, a Titanic testvérhajóját.
Rendkívül termékeny író is volt, kutatásairól, tenger alatti élményeiről több mint 50 könyvet írt és több mint 120 filmet forgatott, amivel nemcsak a pénzügyi támogatás megszerzése volt a célja, hanem az ismeretterjesztés is. 1952-ben ő jegyezte a National Geographic folyóirat első tengeri cikkét. Víz alatti kutatásairól úttörőnek számító felvételeket készített, amelyekkel tömegeket vonzott a mozikba, illetve emberek millióit ültette a tévékészülékek elé. Az 1953-ban megjelent A csend világa című könyvéből a francia rendező, Louis Malle közreműködésével rendkívül látványos film készült, amely 1956-ban elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díját, majd a dokumentumfilm kategóriában az Oscar-díjat. 1960-ban Az aranyhal, 1965-ben A napfény nélküli világ kapott Oscart. A tenger titkai sorozata több mint egy évtizeden át szerepelt a világ vezető tévéállomásainak műsorán. Sorra jelentek meg további sikerkönyvei, többek között Az élő tenger (1963), A sötétség birodalma (1966), a többkötetes Cousteau-enciklopédia (1974), Kézikönyv a környezetről (1981), Expedíció az Amazonason (1985), A megsebzett tenger (1987) és a Cortez tengere (1988) címmel.
Cousteau kapitány hajójának fedélzetén, jellegzetes piros kötött sapkájában a trópusi tengerektől a sarkvidéki jeges tengerekig mindenütt felbukkant, folyókban és tavakban is végzett ökológiai megfigyeléseket, eljutott a Nílustól az Amazonasig, a Titicaca-tótól az észak-amerikai Nagy-tavakig.
Amikor 1991-ben végighajózta a Dunát, megszakította útját Budapesten.
A legnépszerűbb francia személyiségek közé tartozó Cousteau-t 1972-ben Becsületrenddel tüntették ki, és bár nem volt volt képzett természettudós, 1988-ban a Francia Akadémia is tagjai közzé választotta. 1985-ben az amerikai Elnöki Szabadság-érdemrendet vehette át. A csapások és kudarcok nem törték meg, pedig utódjának tekintett kisebbik fia, Philippe repülőszerencsétlenségben halt meg, párizsi szabadidőparkja csődbe ment.
Jacques-Yves Cousteau, aki szinte élete végéig végzett mélytengeri merüléseket, 1997. június 25-én szívrohamban halt meg. A Notre Dame-katedrálisban búcsúztatták, hamvait szülőfalujában helyezték végső nyugalomra. Mexikóban 2009-ben szigetet neveztek el róla, a 2016-ban bemutatott, életéről szóló A mélység kalandora című játékfilmben feleségét, az első női búvár Simone Melchiort Audrey Tautou személyesítette meg.
Nyomdokaiba lépett legidősebb unokája, Fabien Cousteau is, aki 2014-ben nagyapja rekordját megdöntve 31 napot töltött a Florida Keys szigetcsoport közelében, 20 méter mélyen lévő Aquarius víz alatti laboratóriumban.
Bámulatos víz alatti laboratóriumot építene Jacques Cousteau unokája
Proteus néven álmodta meg Fabien Cousteau azt a laboratóriumot, amely szerinte a Nemzetközi Űrállomás víz alatti változata lehetne.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.